A 18. század elején a jobbágyok magyarországi helyzete cseppet sem volt egyszerű. A Rákóczi-szabadságharc után rájuk szakadt az állami és földesúri nyomás.
Eleinte nem a földesurak terhei, hanem a Habsburg-kormányzat nehezedett rájuk: a hadiadó 15-30 forint volt évente, amikor egy jó lovat 60-80 forintért lehetett venni. A nemesi megye költségeit a háziadó fedezte, ennél is jobban nyomorította viszont őket a katonaságnak járó szolgáltatások: a beszállásolt katonát etetni kellett (porció), a tovább vonulót szállítani (forspont). Sőt, a paraszt fiának katonáskodni kellett.
Innen ered a következő versike is:
„Vagyon a hazában két gonosz ember,
A Poricó Pál és a Forspont Péter:
Ez a porció mindent földhöz vér,
Forspont pediglen lovat, ökröt kér.”
A földesúri terhek változóak voltak, már csak azért is, mert az országban különböző volt a telkek nagysága. A paraszt kilenceddel tartozott a föld minden terméséből, ajándékokat vitt a földesúrnak, máskor még pénzt is. A robot azonban ennél is megterhelőbb volt: az úr majorságán végzett ingyenmunka volt ez. (A majorságot többször erőszakosan növelték, míg egyre több volt a zsellér, az elszegényedett paraszt.)
Először 1735-ben Békés megyében tört ki parasztmegmozdulás, később máshol is elégedetlenkedtek, 1756-66-ban a Dunántúlon alakult ki élénk jobbágymozgalom. Sokan megtagadták a robotot, így a Habsburg-háznak lépnie kellett.
„Etetni kell a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk” – vallotta állítólag Mária Terézia. A rendi országgyűléseken szenvedélyes vita folyt a témában, az uralkodó, Mária Terézia úgy gondolta, majd a képviselőkkel is elfogadtatja új rendeletét. A rendek azonban hevesen tiltakoztak a tervei ellen, így a királynő saját, önálló rendeletet alkotott: ez volt az úrbéri pátens, amelyet 1767-ben adott ki.
A rendelkezés az egyházi tized és az állami adók mellett fenntartotta a kilencedet, a pénztartozást pedig a jobbágyok és a zsellérek számára 1 forintban határozta meg.
A munkakötelezettséget heti egy nap igás vagy két nap házi robotban (évi 52, illetve 104 nap) határozta meg, de a földesúr ezt megkétszerezhette indokolt esetben („dologidőben”).
A rendelkezés legfontosabb jelentősége, hogy törvényes keretek közé vitte a földesurak és a jobbágyok helyzetét. A Dunántúlon könnyebbséget okozott, máshol azonban nem csökkentek a feszültségek.
Ennek ellenére Mária Terézia egyik legfontosabb intézkedésének tekinthetjük. Egy másik, az úgynevezett Ratio Educationis elnevezésű rendelete is érintette volna szándékai szerint a parasztságot: az állam ebben előírta, hogy a 6 és 12 éves kora között minden gyermek iskolába járjon. Kevés volt azonban az iskola és a tanító, ráadásul a német nyelv erőltetése is ellenérzéseket szült. (Závodszky Géza szerkesztett szövegei alapján.)
AJÁNLOTT LINKEK:
Mária Terézia uralkodása (enc.hu)
Mária Terézia reformjai (eduport.hu)
