Tudomány

Fel fogják támasztani a mamutokat

Egy japán kutatócsoport idén nyáron megkísérli beültetni egy afrikai elefántba az első mamutklónt.

A Kiotói Egyetem kutatói igen elszántak, s már 2011-ben megpróbálnak klónozni egy tízezer éve kihalt mamutot. A terv szerint a mamutsejtek magjával helyettesítik az elefánt petesejtjeinek a magját, s így hoznának létre egy olyan embriót, mely lényegében mamut lenne. Az embriót egy elefánt méhébe ültetnék be, amely életet adna így a világ első mesterséges kismamutjának.

ÉVTIZEDES VITA A “SZŐRÖS ELEFÁNTOK” KÖRÜL

Genetikusok már több mint tíz éve vitatkoznak azon, vajon fel lehetne-e támasztani klónozással a mamutokat. Az első jelentős tanulmány a témában 1997-ben jelent meg a Kinki Egyetem kutatóitól.

Három alkalommal nyertek ki bőr és izomszöveteket mamutokból Szibériában. A több ezer éve lefagyasztott mamuthúsból vett sejtek használhatatlannak bizonyultak a klónozáshoz a jégkristályok roncsoló hatása miatt.

A MAMUTOK ÚJRA KÖZTÜNK JÁRHATNAK

2008-ban azonban Dr. Vakajama Teruhiko a Kobe Riken Központ Fejlődésbiológiai Intézetében sikerült úgy egeret klónozni, hogy egy 16 évre lefagyasztott egér húsából nyertek ki DNS-t. Így a mamutklónozás ötlete újra “feltámadt”.

Vakajama nyomán a kiotói Iritani Akira professzor kidolgozott egy technikát, mely segítségével még több használható sejtet tud kivonni a fagyasztott szövetekből.

A kutatást ezután nemzetközi szinten folytatták. Japán, orosz és amerikai mamutkutatók csatlakoztak a projekthez, melynek célja, hogy egy afrikai elefántba ültessenek be egy mamutembriót. Az első beültetési kísérletet idén nyáron kezdik meg, az első klónozott mamut a tervek szerint öt-hat éven belül jönne világra.


AJÁNLOTT LINKEK:

Bővebben a mamutklónozás tervéről – angolul (PhysOrg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik