Tudomány

Azonosították a depresszió-gént

Egy nagyszabású amerikai tanulmány szerint egy gén hatással van arra, milyen gyorsan hever ki valaki egy súlyos traumát.
Kapcsolódó cikkek

Az említett gén részt vesz a szerotonin nevű neurotranszmitter képzésében. A gén és a depresszió kockázata közt amerikai kutatók már 2003-ban felfedezték az összefüggést, hat évvel később azonban 14 tanulmány elemzése megcáfolta eredményüket. Jelen kutatás a cáfolat cáfolata tehát.

A Michigani Egyetem kutatói újra megvizsgálták ugyanis az említett összefüggést, ezúttal 54 korábbi vizsgálat kielemzésével, amelyekben a résztvevők száma csaknem elérte a 41 ezer főt. Minden tanulmányt figyelembe véve arra az eredményre jutottak, hogy a genetikai háttértől függően az ember különféleképpen reagál a stresszre.

A gén bizonyos változata befolyásolja gazdája azon képességét, hogyan teszi túl magát egy sorscsapáson. Ez elsősorban azokra az emberekre érvényes, akiket gyerekkorukban bántalmaztak, vagy súlyos betegségen estek át.

A kutatók mindazonáltal hangsúlyozzák az Archives of General Psychiatry című szaklapban megjelent írásukban, hogy a gén csupán egy a számos tényező közül, amelyek befolyásolják egy ember traumát követő reakcióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik