Tudomány

A Jupiter volt a betlehemi csillag?

Ha igen, akkor novemberben vagy júniusban születhetett Jézus Krisztus.

A BBC újságírója, Mark Thompson úgy döntött, Kepler és számos csillagász, teológus nyomdokain járva rekonstruálja a három királyok útját, és megkeresi a betlehemi csillagot. Thompson azon az elméleten indult el, mely az osztrák K. Ferrari d’Occhieppo osztrák asztronómus nevéhez fűződik. Eszerint i. e. 7-ben a Jupiter mutatta az utat Jézus születésének helye felé. Ferrari elképzelése szerint a három királyok számára a Jupiter volt a királyok csillaga, mely a Szaturnusszal együtt alkotta a Betlehem fölött ragyogó objektumot.

Thompson mérései szintén a Jupitert teszik meg a világ leghíresebb csillagának. Elképzelése azon alapszik, hogy a Jupiter retrográd – látszólag visszafelé menő – mozgását követve a három királyok három hónap alatt Perzsiából pontosan Betlehembe érkezhettek.

Az új elmélet úgy magyarázza a csillag keletkezését, hogy a Jupiter nem a Szaturnusszal, hanem a Vénusz együttállásával hozta létre a fénylő égi jelenséget. Az Indiana Egyetem kutatói 2003-ban megállapították, hogy i. e. 2-ben június 17-én valóban lehetett Vénusz-Jupiter együttállás. Ha azonban a Jupiter a Szaturnusszal együtt alkotta a betlehemi csillagot, Jézus Krisztus i. e. 7. november 17-én születhetett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Információk Thompson kutatásairól (Dicovery News)

Jézus születése és a Betlehemi csillag rejtélye (Magyar Csillagászati Egyesület)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik