Tudomány

Ilyen egy kétezer-négyszáz éves kínai csontleves

Administrator
Administrator

2010. 12. 13. 14:42

A leves zavaros, a tetején valamilyen zöld színű "morzsák" láthatók, és a csontok is részben megzöldültek az évezredek folyamán.
Korábban a témában:

A helyi régészeti intézet közleménye szerint a maga nemében ez az első hasonló felfedezés. A jelek szerint a levest csirke vagy egy aprócska bárány lábszárcsontjából, csigolyáiból és bordáiból főzték.

A leveses fazék mellett egy másik edényt is találtak, amelyben egykor alkoholos ital lehetett.

A bronzedényekre egy a Hadakozó fejedelemségek korából – Kr. e. 475-221 – származó sírkamrában bukkantak. A régészek feltételezése szerint abban az időszakban az lehetett a szokás, hogy az elhunyt mellé levest és alkoholt helyeztek.

Az étel-ital annak köszönhetően maradt fenn, hogy a jól lezárt sírkamra igen száraz volt. A bronzedényeket ráadásul egy falmélyedésbe helyezték, amely sokkal szárazabb volt, mint a sírkamra padlója.

A bronzedények tartalmát vegyelemzésnek vetik alá, hogy kiderítsék a leves és az alkoholos ital összetételét.

A HADAKOZÓ FEJEDELEMSÉGEK KORA

A Hadakozó fejedelemségek kora a Keleti Csou-kor utolsó időszaka, amelyben a Csou királyi ház már minden hatalmát elvesztette, és a kínai területek felett hét nagyobb állam osztozott.

A korszakot az államok közötti állandó háborúk, illetve az államokon belüli centralizációs és reformkísérletek jellemezték. Ez a kor volt a kínai politikai filozófia aranykora. A Kr. e. III. század elejére három állam emelkedett ki a többi közül: Csi, Csu és Csin.

Végül a Csinnek sikerült legyőznie valamennyi riválisát, s Kr. e. 221-ben egyesítenie egész Kínát, ezzel létrehozva az egységes kínai császárságot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.