A denevérek hallóközpontja rendkívül fejlett, ezért kedvelt alanyai az akusztikus kísérleteknek. Állandóan hangot bocsátanak ki, hogy repülés és vadászat közben tájékozódhassanak, ugyanakkor egymással is kommunikálnak. A denevérek nem csak saját tájékozódó hangjaikat, hanem fajtársaik figyelmeztető kiáltásait is észlelik.
A washingtoni Georgetown Egyetem kutatója, Bridget Queenan és kollégái a Pteronotus parnellii nevű denevérfaj hallóközpontját vizsgálták, amikor olyan idegsejteket találtak az állatok agyában, amelyek a többit elhallgattatják, mihelyt fontos jeleket fognak. A kutatók egy további sejttípust is felfedeztek, amely képes a háttérzajok elnyomására. Hasonló folyamatok mehetnek végbe az emberi agyban is.
A biológusok néhány éve már találtak a denevéreknél bizonyos idegsejteket, amelyek mind a visszhangos tájékozódásból, mind a kommunikációból eredő hangokat képesek feldolgozni. Ebből arra következtettek, hogy létezhet egy mechanizmus, amely az egyes sejtek jeleit felerősíti, amikor fajtársak hangjait fogadják.
Kísérletük során a kutatók tájékozódó és figyelmeztető hangok különböző kombinációit játszották le a denevéreknek. Az egyes idegsejtek reakcióját elektródák segítségével követték nyomon.
A sejtek teljesen különbözően válaszoltak az ingerekre. Egyesek csak a tájékozódó hangokra reagáltak, mások pedig gátolták a környező idegsejteket, amikor figyelmeztető hang érte őket. Voltak olyan sejtek, amelyek a figyelmeztetés jelét felerősítve továbbították. A kutatók ebből arra következtettek, hogy az agyon belül arra szakosodott sejthálózatok emelik ki a fontos jeleket a kevésbé fontosak közül.
Bár az ember hallása messze nem olyan kifinomult, mint a denevéré, akadnak párhuzamok a kettő között – ezért nem kizárható, hogy akár az embernél is hasonlóan zajlik a zajszűrés.
