Tudomány

A Milli Vanillit megfosztják a Grammy-díjtól (1990)

Los Angeles, november 19. – Bebizonyosodik, hogy nem a két frontember énekelte a Girl, you know it’s true című dalt, így a duótól elveszik az elismerést.

A két fekete bőrű énekes, Fab Morvan és Rob Pilatus alkotta zenekar üstökösként robbant be a 80-as évek legvégén a pop iparba. 1988-ban egy bizonyos Frank Farian nevű producer hívta életre a párost Németországban. Farian olyan zenekarok mellett dolgozott (zeneszerző és szövegíró is volt), mint a Boney-M, az Eruptyon, Meat Loaf vagy később a No Mercy.
A két énekest Farian egy müncheni lokálban találta meg, ahol táncosként dolgoztak (mellette modellek voltak).

A pop és dance műfajban a 90-es években nem volt ritka, hogy az arc és a dal előadója nem volt azonos személy. A Boney-M néhány dalában például maga Farian énekelt.

A Milli Vanilli bemutatkozó albuma, az All or nothing rögtön a slágerlisták élére került – de ez csak Európában jelent meg. Amerikában más néven, Girl you know it’s true címmel dobták piacra – kihegyezve a vele azonos című dalra. A lemez az Egyesült Államokban hatszoros platinalemez lett.

Girl, you know it’s true:

Mindezek együttesen 1990. február 22-én Grammy-díjat eredményeztek számukra. ÍGY VETTÉK ÁT AZ ELISMERÉST LOS ANGELESBEN.

További sikereket ért el (listavezető lett) a Baby, don’t forget my number, a Girl I’m gonna miss you, a Blame it on the rain című daluk is, valamint a már korábban említett All or nothing.

Elcsúsztak a banánhéjon

Az első jelek arra vonatkozóan, hogy Fab és Rob tátognak, a Connecticut állambeli Bristolban jelentkeztek 1989-ben az MTV egyik élő koncertjén. A magnóban megakadt a zene, és bár egy ideig énekeltek hozzá valamit, gyorsan lefutottak a színpadról.

Végül egy Charles Shaw nevű énekes köpte be a fiúkat, aki a New York Newsday című lap újságírójának, John Lelandnak nyílt meg. Farian 1990. november 12-én ismerte el a csalást, egy héttel később pedig a Grammy-díj odaítélői jelentették be: a díjat visszaveszik a duótól.

A bukta után még kijött egy album, amelyet a botrány után az Igazi Milli Vanilli fedőnéven adtak ki, majd a két énekes később Kaliforniában még egy újabbat is kiadott, de a sikerek már elmaradtak.

Girl, I’m gonna miss you:

1997-ben Frank Farian a két frontemberrel nagy visszatérésre készült, a lemez meg is jelent 1998-ban. A turné közeledtével Rob Pilatust holtan találták frankfurti szállodai szobájában – drogtúladagolásban halt meg, holott párja egy féléves elvonókúrára is befizette.

A név persze még manapság is ismerősen cseng a zenekedvelők körében – 2007-ben például kiadtak egy Greatest Hits albumot a nagy retróláz közepette. Fabris Morvan szólókarrierje a mai napig tart – a weboldalán érdemes belehallgatni dalaiba. Feltételezzük, hogy ő énekel.

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

A Milli Vanilliról (Wikipedia)
Fabris Morvan hivatalos oldala (fabmorvan.com)
A Milli Vanilli oldala a facebookon
A Grammy-díj átadása (grammy.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik