Tudomány

A sakkvilág tetején, 22 évesen (1985)

Moszkva, november 9. – Minden idők legfiatalabb sakkozójaként világbajnoki címet szerez Garry Kaszparov.

A sokak szerint a világ valaha élt legjobb sakkozója 1963. április 13-án született Bakuban, eredeti neve Garry Kimovich Weinstein. Örmény zsidó származású gyerekként hétévesen találkozott először a sportággal, amikor a családban felvetettek egy szituációs problémát, amelyet ő annak rendje és módja szerint megoldott. 12 évesen felvette anyja nevét, Kaszparjanról Kaszparovra változtatva.

A világbajnoki címet 22 évesen szerezte meg, máig ő a legfiatalabb e tekintetben. Egészen 1993-ig volt a cím birtokosa, abban az évben viszont vitába keveredett a nemzetközi szövetséggel, a FIDE-vel. Végül 2000-ben kapott ki Vladimir Kramnyiktól. Előtte azonban elszenvedett egy másik presztízsveszteséget, amikor is 1997-ben a hivatalban lévő világbajnokok közül egyedüliként kikapott a Deep Blue nevű számítógéptől.

Kaszparov és a Deep Blue – filmajánló az igaz történetről, Kaszparov vereségéről:

Egy másik rekord is a nevéhez köthető: az úgynevezett Élő-pontversenyben 1986 és 2005 között az élen állt, legmagasabb pontja 2851 volt. 255 hónapon keresztül volt a legmagasabban jegyzett sakkozó.

Korai sikerek – csodagyerek volt

1978-ban lett sakkmester egy minszki versenyen, amely sorsfordító volt számára, hiszen nem ezért indult el rajta. Győzelme után úgy gondolta, neki ezen a pályán a helye.

Nagyon korán felkerült a nagymesterek listájára, 1980-ban pedig Dortmundban megnyerte a junior világbajnokságot. Ebben az évben már elindult a szovjet válogatott színeiben a sakk olimpián Máltán, már nagymesterként.

1982-ben megverte az ex-szovjet Viktor Korcsnojt, 1984-ben pedig világelső lett 2710 Élő-ponttal. Minden idők legfiatalabb listavezetője lett, igaz, Carlsen idén 21 évesen utolérte őt ebben a tekintetben.

A World Trade Center tetején Ananddal:

A vb-címmeccset először 1984-ben vívta Karpovval, de olyan hosszúra nyúlt a találkozó, hogy a FIDE illetékesei a két sakkozó egészségi állapotát szem előtt tartva nem hirdetett eredményt, ellenben új meccset írt ki. Ezt 1985 novemberében rendezték meg Moszkvában.

A találkozón minimum 12 és fél pontot kellett elérni a győzelemhez. Teljesen új mérkőzés kezdődött, nem vitték át az eredményeket. Azt is kikötötték, hogy amennyiben 12-12 lesz az állás valamilyen véletlen folytán, Karpov megtarthatja a címét. Kaszparov november 9-én, sötét bábukkal, szíciliai védelemmel nyerte meg az utolsó játszmát, ezzel 13-11-re a mérkőzést. Ez a győzelem bekerült a sakktörténetírás virtuális nagykönyvébe.

A megállapodás értelmében egy visszavágót is rendeztek, ezt Leningrádban és Londonban tartották meg, 12 partit az egyik, 12 partit a másik városban. Végül Kaszparov tartotta meg a vb-címet 12 és fél 11 és fél arányban. Először elhúzott három ponttal, de Karpov egyenlített. Hiába, a végén Kaszparov nem hibázott.

Karpov vs. Kasparov, 1987 – Sevilla:

A negyedik meccs 1987-ben volt Sevillában, minden addiginál szorosabb küzdelmet hozott. Kaszparov 11-12-re állt a döntő játszma előtt, tehát mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy döntetlennel magánál tartsa a világbajnoki címet. Így tett.

Rendeztek egy ötödik találkozót is, 1990-ben New Yorkban és Lyonban. Nem hazudtolták meg magukat. Ez 12,5-11,5-re végződött Kaszparov javára.

Kettejük öt találkozóján 21 játszmát nyert Kaszparov, 19-et Karpov, 104 pedig remire végződött.

Vita a FIDE-vel, visszavonuló

Ezután Kaszparov folyamatosan vitázott a FIDE-vel, és egy 2007-es interjújában elmondta, ez nagy hiba volt a részéről, amely a játékát is befolyásolta. Külön szervezetet alapított, amelynek során megverte a brit Nigel Shortot, miközben a FIDE Karpovnak szervezett meccset, győzött is az orosz.

A PCA (a másik szervezet) 1995-ben szervezett utoljára vb-címmeccset, Kaszparov ezt Visvanathan Ananddal vívta a World Trade Centerben, meg is nyerte. A szervezet ezután feloszlott.

1999-ben összecsapott a „világgal” az interneten. A fehér bábukat vezette, ellenfele több mint 50 000 felhasználó volt, 75 országból. A meccset ő nyerte meg.

Végül egyik tanítványa, Vladimir Kramnyik győzte 2000-ben, Londonban 8,5-6,5 arányban. Visszavonulását 2005-ben, a linaresi torna után jelentette be. Elmondta, a 2004-es orosz bajnoki cím megnyerése volt az utolsó cím, amely még hiányzott a tarsolyából, emellett személyes okokra hivatkozott döntésénél.

Így néz ki egy szimultánverseny Kaszparov-módra:

Persze a sakkozás megmaradt az életében, 2009-ben például Valenciában csapott össze Karpovval, idén májusban pedig a Tel-Avivi Egyetemen játszott 30 meccses szimultánt.

1984 és 1990 között a szovjet Kommunista Párt tagja volt, ugyanakkor a 90-es évek végétől már aktív ellenzéki politikus lett. Alapítója a Másik Oroszország nevű szervezetnek, amelynek keretein belül 2008-ban jelölt volt az orosz elnökválasztáson is. Politikai szerepvállalása mellett írással foglalkozik, több könyve jelent meg.

Egy politikai rendezvényen:

A Daily Telegraph 2007-ben minden idők 25. legnagyobb géniuszának választotta.

2009 márciusától 2010 márciusáig az egyik legnagyobb mai tehetség, a norvég Magnus Carlsen felkészítőjeként dolgozott.

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

Akik valaha legyőzték Kaszparovot
Kramnyik-Kaszparov derbik
Kaszparov hivatalosa weboldala
A chessgame.com oldalon
Kaszparov életútja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik