Tudomány

Ólomütköztetés a Nagy Hadronban

A kísérlet során az ősrobbanás pillanatában keletkezett anyagok is létrejöhetnek.

Új fázisba lép az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetőjével (LHC) végzett kísérlet, amelynek keretében az elkövetkezendő hetekben protonok helyett pozitív töltésű ólomrészecskéket ütköztetnek egymással.

A 2010-re tervezett protonütköztetések csütörtökön fejeződtek be. A tudósok a protonfizika első évére tervezett összes célt megvalósították; az utóbbi napokban az LHC olyan ütközési szintet ért el, amely kétszer nagyobb mértékű a beirányzott legmagasabb értéknél. Az adatok feldolgozása még folyamatban van.

ÚJ FIZIKA KÖVETKEZHET?

A kísérletek már most kiemelkedő jelentőségű bepillantást engednek a fizika új határaiba – idézte egy közlemény Sergio Bertolucci, a kutatásért és adatfeldolgozásért felelős igazgató szavait.

2011-re a szakemberek a protonütköztetésekből származó olyan nagy mennyiségű adatra számítanak, amely a fizika teljesen új szféráját nyitja meg.

Az elkövetkezendő hetekben úgynevezett ólomionokat, vagyis olyan ólomatomokat ütköztetnek majd, amelyekből kivonták az elektronokat. A kísérlet során elenyésző mennyiségben keletkezhetnek olyan anyagok, amelyekből az ősrobbanás utáni első pillanatokban létrejött a ma ismert anyag.

A nagy hadronütköztetőt december 6-án leállítják, és majd csak 2011 februárjában indítják újra. Akkor újra protonokat ütköztetnek majd a svájci Genf városa alatti 27 kilométeres alagútban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik