A halálbüntetés története
Már Hammurapi törvénykönyve is megemlíti a halállal fenyegetést, később a szemet szemért, fogat fogért elve az Ótestamentumból került át a római jogba és a keresztény igazságszolgáltatásba is. Mivel a középkorban az emberi életnek még nem volt nagy értéke, sokszor a kisebb bűncselekményeknek is halálbüntetés lett a következménye.
Néhány távol-keleti államban már az ókorban is megszüntették – egy időre – ezt a büntetési formát, jórészt a buddhizmus hatására.
Először Morus Tamás emelte fel szavát a büntetés igazságtalansága ellen, Utópia című művében, 1516-ban. Cesare Beccaria író Bűntett és büntetés (1764) című könyve már kiváltotta egy mozgalom megalakulását is. Az abolicionisták hatására (is) törölte el a halálbüntetést 1768-ban Toscana uralkodója, II. Lipót. Később II. József is így tett.
Ausztriában már 1795-ben visszaállították a halálbüntetést, de az ellene létrejött mozgalmak annyit mindenképpen elértek, hogy a 19. század elejétől már kivételes, súlyos büntetésnek számított, nem pedig olyan szankciónak, amelyet szinte bármire alkalmaznának.
Amerikai film a halálbüntetés ellen:
Ami a nemzetközi jogi szabályozást illeti: 1950-ban írták alá az Emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló római egyezményt, amelyhez csatolták a halálbüntetés tilalmáról szóló jegyzőkönyvet. A legtöbb európai ország csatlakozott hozzá.
Az aláíró országok 1983. április 28-án arra vállaltak kötelezettséget, hogy békeidőre vonatkozóan eltörlik, illetve nem állítják vissza a halálbüntetést. A jegyzőkönyv 1985. március 1-jén lépett hatályba. A jegyzőkönyvet ratifikáló államok száma 1996 végéig 24-re emelkedett. Hazánk az Európai Emberi Jogi Egyezményt a kiegészítő jegyzőkönyvekkel együtt az 1993. évi XXXI. törvénnyel fogadta el és hirdette ki. Az 1995. évi II. törvénnyel pedig az ENSZ Egyezségokmányának a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó második fakultatív jegyzőkönyvének a kihirdetése történt meg.
Ahhoz, hogy egy ország az Európai Tanács vagy az Európai Unió tagja legyen, csatlakozni kell ezekhez az egyezményekhez.
Jelenleg a világ országai közül 90 egyáltalán nem alkalmaz halálbüntetést, 11 csak rendkívüli körülmények fennállása esetén, és 32 államban a büntetőjog része ugyan, de már legalább 10 éve nem alkalmazták. Több mint hatvan államban továbbra is gyakorlat, igaz, a legtöbben (így az USA-ban és Japánban) csak a legsúlyosabb esetekben vagy épp kábítószer-kereskedelem miatt. Alkalmazzák – a többi közt – Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban, Kuvaiton, Szingapúrban, Egyiptomban és Fehéroroszországban.
Kínában 1990 és 2001 között legalább 20 000 kivégzést hajtottak végre, részben politikai okokból is.
Az Egyesült Államokban 38 államban van halálbüntetés (az első, amely megszüntette, Michigan volt, 1847-ben). 2004-ben hat halálraítéltről derült ki, hogy ártatlan. A halálbüntetés 1976-os visszaállítása óta Texasban végezték ki a legtöbb embert.
A kivégzési módok az emberiség fejlődésével változtak. Ma már nem alkalmazzák a kínzás és áldozás eszközét, legtöbbször fájdalommentesen hajtják végre . Ma a méreginjekció a leggyakoribb kivégzési mód.
Az utolsó magyar hóhér vallomása:
Magyarországi jogtörténet
Hazánkban 1841-ben Szemere Bertalan vetette fel a halálbüntetés eltörlésének lehetőségét, szerinte abban a korban már anakronisztikus volt ez a forma, helyette az „örökfogságot” szorgalmazta, azaz a tényleges életfogytiglan bevezetését. „a személyt s vagyont érdeklő bűnök között vonal húzassék, s ez utóbbiak halállal ne sújtassanak” – vélte.
Az első magyar büntető törvénykönyv 1878. május 27-én született meg, Csemegi Károly jogász után Csemegi-kódexnek nevezzük. Ez 1880-ban lépett érvénybe és 80 évig volt hatályban. 484 cikkelyt tartalmazott, és éppen a halálbüntetés megtartása miatt kritizálták. Igaz, béke idején csak a király személye elleni felségsértés és gyilkosság bűntettére alkalmazták.
Az első világháború során, 1915-ben a hadviselés érdekei elleni visszaélés is bekerült a bűntettek közé, és emelkedett is a végrehajtott ítéletek száma. Később, 1923-tól 1941-ig megint kevesebbet jegyezhettek fel a történetírók és statisztikusok – az évi átlag alig kettőt jelentett.
A második világháborút követően drasztikusan megemelkedett a háborús bűnök miatt kiszabott ítéletek gyakorisága, amit már a rögtönítélő bíróságok is alkalmaztak.
1945-ben már politikai, gazdasági és a tulajdon elleni bűncselekmények elkövetőivel szemben is kiszabtak halálbüntetést, a koncepciós perekben, majd az 1956-ot követő megtorlás időszakában vezető ítéletnek számított a joggyakorlatban – legtöbbször természetesen jogtalanul.
Az 1961. évi Büntető Törvénykönyvben a halálbüntetés alkalmazására 28 rendelkezés adott lehetőséget, köztük 12 a katonai bűntettek körében. „A szocialista büntetőjog perspektivikusan elvi okokból a halálbüntetés ellen száll síkra”. Bizony, ez is része volt a miniszteri indoklásnak.
Az 1971. évi 28. törvény tovább szűkítette a büntetésre okot adó cselekményeket, kivették a vagyon elleni bűncselekményeket, valamint a közveszély okozását. Bekerült viszont a légi jármű jogellenes hatalomba kerítésének a minősített esete.
Az 1978. évi Büntető Törvénykönyv már kivételes jellegű főbüntetésként említi a halálbüntetést. 26 bűncselekményi tényállásnál fordult elő törvénykönyvben vagylagos büntetésként a halállal fenyegetés.
1975 és 1990 között nagyon kevés alkalommal ítéltek halálra bűnösöket. Amíg a 60-as években átlagosan évi 8 ilyen eset fordult elő, a 70-es és 80-as években átlagban 3 halálbüntetést hajtottak végre. Minden esetben szándékos emberölés volt az ok, az utolsó ítéletet 1988 júliusában hajtották végre. Az utolsó kivégzett Vadász Ernő volt, aki egy férfit brutálisan megkínzott és megölt.
Az 1989. évi XVI. törvény értelmében a halálbüntetés már nem lehet hazánkban a politikai leszámolás eszköze. A jelenlegi Alkotmányban is szerepel: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
1990. október 24-én a magyar Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a halálbüntetést, és megszüntette az erre vonatkozó rendeleteket.
Viták
A mai napig éles viták bontakoznak ki a halálbüntetés szükségességéről. Különösen akkor erősödnek fel a mellette szóló érvek, amikor nagy nyilvánosságot kapó, súlyos, élet elleni bűncselekmény kerül be a médiumokba. „Ha valakinek jogában áll az élet kioltásához, akkor a társadalomnak miért nincs joga megvédeni önmagát az ilyen emberektől” – szól a mellette szólók kétségtelenül jogosnak tűnő érvelése. A társadalom igazságérzete ezt kívánná, sokak szerint pedig elrettentő hatással is bírna újbóli bevezetése.
Az ellene felszólaló csoportok az élet kioltását emelik vezető pozícióba, no és azt, hogy tévedés esetén nem lehet visszafordítani vagy jóvátenni a büntetést. Ráadásul a büntetés példát ad másnak az önbíráskodásra, és egyáltalán nem illik a jogállam képéhez.
David Gale élete – remek film a témában
A halálbüntetés témakörének feldolgozása több művészt is megihletett. Az egyik legjobb film a David Gale élete című amerikai film Alan Parker rendezésében.
David Gale élete – ajánló:
David Gale (Kevin Spacey) egész életében a halálbüntetés ellen küzdött, egyetemi előadásokat tartott, könyveket írt, felvonulásokat szervezett. A sors úgy hozta, hogy gyilkosság miatt halálra ítélték. A film során egyszer sem tudjuk pontosan, vajon jogos volt-e a büntetés vagy Gale ártatlan.
Bitsey Bloom (Kate Winslet), a helyi lap újságírója felkarolja az ügyet, és Gale mellé áll. Kérdés, jó döntés volt-e. A filmet mindenképpen ajánljuk, megtekintése után mindenkiben nyomot hagy, és egy hosszabb gondolkodásra késztet a halálbüntetés alkalmazásával kapcsolatban.
AJÁNLOTT LINKEK:
A halálbüntetés története
A halálbüntetésről
A Hadtudományi Szemle cikke
A mult-kor összefoglalója
A Csemegi-kódex
