Tudomány

Sziklából állt ki a rejtélyes csontváz

Cipruson egy sziklából bukkantak elő a titokzatos csontok. Legalább kétszáz éves lehet.

A sziklából “kitüremkedő” érintetlen csontvázra a mediterrán sziget dél-nyugati részén figyeltek fel. A helyszínen a legkorábbi települések az újkőkorszakban, Kr.e. 4500 körül létesültek.

A szakértők szerint a csontváz az eróziónak köszönhetően kerülhetett napvilágra. A

felfedezés arra a három csontvázra emlékeztet, amelyeket az 1980-as években fedeztek fel a közelben – utóbbiak a feltételezések szerint a térséget Kr.u. 365-ben sújtó pusztító földrengés áldozatai lehettek.

“Úgy tűnik, hogy ez egy izolált temetkezés lehetett a tengerpart közelében” – nyilatkozta Maria Hadzsikoszti, ciprusi régészeti hivatal igazgatója.

A csontváz legkevesebb kétszáz éves lehet, de az is előfordulhat, hogy a középkorban vagy a korai kereszténység időszakából származik. A kormeghatározást nehezíti, hogy a temetkezés semmiféle sírmellékletet nem tartalmaz.

Mint hozzátette: az a tény, hogy a sír kelet-nyugati tájolású, arra utalhat, hogy keresztény temetkezésről van szó.

Korábbi feltárások során több ókori nekropoliszt is felfedeztek a régészek a térségben, ezek is segíthetnek megállapítania a rejtélyes csontváz korát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik