Tudomány

Kutatók éjszakája: Csillaghullás és színház a Pannon Egyetemen

Egy Einstein-mottóval hívja az érdeklődőket a Kutatók éjszakájára a veszprémi Pannon Egyetem.

Idén az egyetem öt kara nyolc helyszínen több mint félszáz programmal várja a látogatókat 17 órától éjfélig. Az éjszaka szolgenje: “Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi”!”

A Műszaki Informatikai Kar és a keszthelyi Georgikon idén először kapcsolódott be a programsorozatba; az informatikusok éjszakáján bemutatkoznak a kutatók, lesz laborlátogatás, és az estére előrejelzett csillaghullást is közvetítik.

A B épületben „Szerezz junior mérnöki diplomát!” felszólítással több kurzust tartanak, szó lesz a biológiai festékanyagokról, az alternatív energiaforrásokról és a bioenergetikáról is.

Lesznek minielőadások és workshopok a menedzsment, marketing és pénzügy témakörében, ahol a középiskolások megnyerhetik osztályuknak az érettségi tablót.

Az egyetem Germanisztikai Intézete interkulturális filmestet tart, a Gulya-dombon tábortűz és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.

Az O épületben Régi idők kocsmái – nevelődés az 1910-es, 20-as és 30-as években címmel tartanak képekkel tarkított előadást és élménytréninget.

A W épület színházzá alakul a Kutatók éjszakájára: Kéri Kittivel, a veszprémi Petőfi Színház művészével folytathatnak kávéházi beszélgetést, és az éjszakai színházban Csehov New Yorkban – A 42. utca Ványa bácsija című darabot adják elő az egyetem hallgatói.

Az éjszaka koncerttel zárul, fellép az Irie Maffia Sound System.

A Kutatók Éjszakáján más országos szinten további helyszíneken várják az érdeklődőket:

Kutatók éjszakája

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik