Tudomány

Egyetemi szinten a feketegazdaság ellen

A budapesti Corvinus Egyetemen másoddiplomásokat képeznek a feketegazdaság elleni küzdelemre.

Első alkalommal indul belügyi gazdaság – feketegazdaság elleni küzdelem elnevezésű szakemberképzés a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Közgazdasági Továbbképző Intézetében; október 31-ig összesen 33 másoddiplomás szakirányra lehet jelentkezni – közölte Gáspár Péter Pál, az intézmény főigazgatója.

A kínálatukban szerepelnek egyebek mellett ingatlangazdálkodási szakértő, pénzügyi, marketing, vezetésszervezés és nemzetközi kapcsolatok szakok. Vannak ágazatspecifikus képzéseik is, ilyenek például az egészségügyi menedzsment, a környezetvédelem-gazdaság, a közigazgatás-gazdálkodás, illetve a felszámoló és vagyonfelügyeleti szakok.

A mintegy negyven éve zajló képzésben részt vesznek mások mellett orvosok, kórházigazgatók, jogászok, mérnökök, közgazdászok, életkoruk pedig 30 és 60 év között alakult az utóbbi években. A továbbképzésben azok vesznek részt, akik vezető beosztásban vannak, potenciális vezetők, szakértők, vagy azzá akarnak válni – mondta a főigazgató. A tanulókat a BCE oktatóin kívül több külföldi egyetem tanárai, így mások mellett – szakoktól függően – a pittsburghi és franciaországi egyetemek professzorai képezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik