Tudomány

A repülő halak tényleg repülnek

A repülő halak technológiáját a repülőgépek építésénél is hasznosítani lehetne.

A Szöuli Nemzeti Egyetem szakemberei megfigyelték, hogy a halak tényleg repülnek. He Cson Csoi és Hjung Min Park kutatók számításai szerint a repülő halak negyven másodpercig is képesek a levegőben maradni, és 70 kilométer per órás sebességgel akár négyszáz métert is megtehetnek. Mind a vízhez, mind a levegőhöz kiválóan alkalmazkodtak.

Szélcsatornában végzett mérések arról tanúskodnak, hogy a repülő halak jobban siklanak, mint a rovarok, és éppolyan jól, mint például a viharmadarak vagy a kisasszonyrécék. Erről dél-koreai gépészmérnökök számoltak be.

Kísérleteikhez Csoi és Park egy repülő halfaj öt kitömött példányát használták fel. Egyeseket kiterjesztett mellúszókkal, míg másokat leszorított uszonyokkal preparáltak.

A mérnökök szélcsatornában elemezték a siklási arány alakulását változó hajlásszögeknél. A siklási arány megadja, mekkora távolságot képes megtenni a hal röptében vízszintes irányban, mialatt repülési magassága csökken.

Az arány akkor volt a legmagasabb, amikor a hal a felszínnel párhuzamosan haladt, ahogyan a tenger felett is teszi. Amennyiben a szilárd aljzatot víztartállyal helyettesítették, még inkább javult az eredmény. Tehát, ha a hal a tenger felszínéhez közel siklik, messzebb jut.

Csoi és Park a jövőben a repülő halak módszerét repülőgépek kifejlesztéséhez kívánják felhasználni.

ÍGY REPÜLNEK A REPÜLŐ HALAK:

AJÁNLOTT LINK:

Az eredeti tanulmány röviden (angolul)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik