Tudomány

Az Ötzi-krimi folytatódik

Vitatják azt a nemrég közölt elméletet, amely szerint társai szertartásos temetésben részesítették a rézkori jégembert.

Alessandro Vanzetti olasz régész és kutatócsoportja nemrég arra a következtetésre jutott, hogy Ötzi nem ott halt meg, ahol több mint ötezer évvel később rátaláltak mumifikálódott holttestére. Az Antiquity című szakfolyóiratban közzétett tanulmányuk szerint a rézkori ember a völgyben halt meg tavasszal, s társai hónapokkal később, a hóolvadás után vitték fel a mai Tisenjoch gleccserre és ott eltemették.

A múmia kiállítási helyének, a dél-tiroli Bolzano múzeumának a szakemberei több ponton is vitatják ezt az elméletet. Ellene szól szerintük, hogy ilyen hegyi temetésre egy példa sem ismert a rézkori alpesi településekről, a temetkezési helyek a lakóhelyek közelében voltak.

Tévesnek tartják Vanzettiéknek az a feltevését is, miszerint Ötzi társai hónapokon át hűvös helyen tárolták a holttestet. Ebben az esetben jobban oszlásnak indult volna a tetem és a rovarok is kárt tettek volna benne. Az, hogy a test egyedülállóan jó állapotban maradt meg, a hó- és jégtakarónak köszönhető.

A döntő érvnek azt látják a dél-tiroli kutatók, hogy a bal kar helyzete annak a pozíciónak felel meg, ahogy a sebesülést követően a földre esett Ötzi, és a nyílvessző okozta sérülésből a vér is pontosan ennek megfelelő szögben ömlött ki.

Vanzettiék szerint a holttest szállítására utal az is, hogy különféle évszakokból származó pollent találtak a múmián. Ez azzal is magyarázható, hogy a az egymást követő hóolvadásokkor a különféle pollenek összekeveredtek,

A holttest átmeneti tárolása a hóolvadás utáni eltemetésig Tirolban a középkorban és az azt követő évszázadokban is szokás volt – szól Vanzetti és csoportja egy másik érve. Ez valóban így volt, de csak a középkortól kezdve.

MI TÖRTÉNT ÖTZIVEL?

Ötzi azóta is foglalkoztatja a tudósokat, hogy 1991-ben egy házaspár véletlenül rátalált az olasz Alpok Ötz-völgyi részében.

Előbb százévesnek, majd középkorinak vélték a leletet, míg végül kiderült, hogy az időszámítás kezdete előtt háromezer évvel élt.

Halálának körülményeiről is különféle feltevések születtek. 2007-ben, amikor megtalálták a vállában a nyílhegyet, svájci kutatók úgy vélték, hogy Ötzi elvérzett.

Később más régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a nyíl nem ölte meg, csak azután terítette le egy szemből kapott ütés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik