Tudomány

Két meteorit okozhatta a dinoszauruszok halálát

Legalább két meteorit becsapódása törölte el a dinoszauruszokat a föld színéről 65 millió évvel ezelőtt.

Eddig egyetlen, a Mexikói-öbölben talált becsapódási krátert ismert a tudomány, most egy ukrajnai becsapódás is bebizonyosodott.

Amikor 1980-ban először felmerült, hogy egy meteorit becsapódása okozhatta a dinoszauruszok vesztét, még sokan kétkedtek ebben. Később azonban a Mexikói-öbölben található Chicxulub-kráter felfedezése alátámasztotta az elméletet.

Az ukrajnai Boltis-kráterről először 2002-ben számoltak be. Eddig azonban bizonytalan volt, hogy keletkezési ideje miként viszonyul a chicxulubi becsapódáséhoz – azaz valóban Kréta-tercier határon – a dinoszauruszok kihalásának idején történt.

A brit Aberdeeni Egyetem kutatói David Jolley professzor vezetésével most megvizsgálták a krátert kitöltő sárrétegek megkövült pollenjeit és növényi spóráit.

A becsapódást követően rengeteg páfrány jelent meg a sivár tájon, ezek a növények ugyanis bámulatosan gyorsan magukhoz térnek egy-egy természeti katasztrófát követően.

A páfrányspórákkal teli rétegek ezért a múltbéli események kiváló indikátorai. A kutatók ráadásul egy második ilyen rétegre is bukkantak, egy méterrel az első felett, amely arra utal, hogy volt egy későbbi becsapódás is

A második becsapódás a chicxulubi utóhatásaként értelmezhető. A két becsapódás tehát nem egyszerre történt, hanem pár ezer év különbséggel. A tanulmány szerint nem kizárt, hogy a jövőben további becsapódásokra találnak bizonyítékot.


AJÁNLOTT LINK:

Az eredeti tanulmány kivonata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik