Tudomány

Új mesterséges szaruhártyát készítettek

Mesterséges szaruhártyával állították helyre emberek látását Svédországban. Tíz páciensnél bevált az új módszer.

Belülről próbálják regenerálni a szaruhártyát az új eljárás során. A fejlesztést ottawai kórház és kutatóintézetben végzik a svédországi Linköpingi Egyetemen közreműködésével.

A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői őssejtekkel is serkentik a szaruhártya képződését. A biokompatibilis szaruhártya létrehozatalakor ugyanazt a természetes anyagot, a kollagént használják fel a kutatók, amely a valódi szaruhártyát is alkotja.

Az eljárás során először élesztőben növesztettek emberi kollagénszövetet a kutatók, majd kontaklencséhez hasonló formába öntötték, amely a szaruhártya vázát adta.

Az új típusú mesterséges szaruhártyát Linköpingben próbálták ki tíz olyan páciensnél, akinek súlyos látáskárosodása volt szaruhártyájuk sérülése miatt. Az egyik szem sérült szöveteit eltávolították, helyükre pedig beültették a bioszintetikus szaruhártyát.

Hamarosan azt tapasztalták, hogy a kollagénben olyan sejtek növekedése kezdődött meg, amelyek az egészséges szaruhártyát borítják. A könnytermelődés normalizálódott, még a szaruhártyában lévő idegek is újranőttek, amit az érzékenység mérésével teszteltek az orvosok.

Kilökődés nem fordult elő, holott az immunrendszert elnyomó gyógyszereket nem szedtek a páciensek.

Két év elteltével a résztvevő emberek közül hatnak lényegesen javult a látása, kettőnek pedig nem romlott. Kontaktlencse beültetése után a páciensek látása ugyanolyan mértékben javult, mint azoké, akik a hagyományos szaruhártya-átültetésen estek át.

Szakemberek mindazonáltal figyelmeztetnek, hogy az eddigi tesztekben a páciensek eredeti szaruhártyájának alsó rétegét (endotélium) nem kellett helyettesíteni.

MIÉRT FONTOS A SZARUHÁRTYA?

A látáshoz egészséges szaruhártyára, a szem felületét borító filmszerű rétegre van szükségünk, amely a fénysugarak fókuszálásában segít.

A szaruhártya könnyen megsérül akár fizikai behatás, akár fertőzés következtében. Az Egyesült Államokban évente 42 ezer ember kap átültetett szaruhártyát, ám az átültetés a kilökődés kockázatát is magában hordozza.

Világszerte becslések szerint 10 millióan szenvednek a szaruhártya hibája miatt bekövetkezett vakságban.

AJÁNLOTT LINK:

A mesterséges szaruhártyát bemutató eredeti tanulmány kivonata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik