A Kaliforniai és az Arizonai Egyetem kutatói a Csendes-óceánhoz tektonikus lemezekkel kapcsolódó, Kaliforniát észak-déli irányban átszelő Szent András-törésvonal egyik szakaszán az elmúlt 700 év alatt történt földrengéseket tanulmányozták.
A Los Angelestől 160 kilométerre északnyugatra található Carrizo Plain körzetében elvégzett kutatás révén kiderült, hogy a térségben jóval nagyobb volt az erős földrengések száma, mintsem a tudósok gondolták volna.
E földmozgások között 45 évtől 144 évig terjedő idő telt el. Lisa Grand Ludwig, a Geology című szakfolyóirat szeptemberi számában megjelenő tanulmány vezetője közleményében rámutat: a számok tanúsága szerint közel van a következő földrengés a Szent András-törésvonalon.
Tény, hogy a térségben a legutóbbi Big One – a 7,8-os erősségű Fort Tejon-i földrengés 1857-ben – több mint 150 éve történt.
A tudósok szerint nem igaz az az általánosan elfogadott elgondolás, amely szerint a törésvonalon 200-400 évenként történik nagyobb földrengés, így 70 százalékos az esélye egy pusztító kaliforniai földrengésnek a következő harminc évben.
Sinan Akciz kutató, aki szénmintákat vett a Szent András-árokból, amelyek segítségével meg tudták állapítani a korábbi földrengések időpontját és erejét, szintén nem túl derűlátó a helyzetet illetően: ha az elmúlt 700 évben nem is voltak gyakoribbak a földrengések, kevésbé drámaiak voltak, az erősségük akkor is 6,5 és 7,9 közötti volt.
A legutóbbi pusztító földmozgás az 1906-os San Franciscó-i földrengés volt az 1300 kilométer hosszú Szent András-törésvonalon.
A 7,8-as erősségű földrengés lerombolta a várost, mintegy háromezren vesztették életüket.