Tudomány

Százéves a sugárhajtás

A repülőgépek sugárhajtóművel való működtetése már 1910-ben megkezdődött.

Tévhit, hogy a repülőgépeknek sugárhajtóművel való működtetése csak 1944-ben kezdődött. Valójában már 1910-ben: akkor emelkedett ugyanis a levegőbe Párizs mellett a román származású, de Franciaországban tevékenykedő Henri Marie Coandă (1885-1972) kétszemélyes, kétfedelű sugárhajtású repülőgépe.

A gép négyhengeres autómotorja nem légcsavart, hanem a legelejére beépített soklapátos légsűrítőt (propellert, ventillátort) forgatott. Az azzal hátrafújt levegő a törzsorrt befedő kettős fémkúp közé áramlott.

A két kúp között hátrazúduló levegőbe fecskendezték be és izzószállal lobbantották lángra a benzint. A keletkező forró benzin-levegő keverék nagymértékben kitágult, és a hátrafújt levegővel együtt felgyorsulva áramlott tovább. Ellenereje gyorsította fel aztán a repüléséhez elegendő sebességre a gépet. Ezt a megoldást motorsűrítős gázsugárhajtóműnek nevezik.

Az egyik sikeres repülés végén a gép a pilóta hibájából kényszerleszállást hajtott végre, és összetört. A balesetben maga Coanda is megsérült, ezért nem repülőként, hanem aerodinamikusként és feltalálóként tevékenykedett tovább.

Találmánya azonban 1940-ben újra életre kelt a több száz kilométeres bemutató repüléseket végző olasz Caproni-Campini N.1-es, már modern, mélyszárnyú, kétszemélyes fémrepülőgépben, amelynek légsűrítőjét egy Isotta-Fraschini autómotor hajtotta.

Az első repülő csészealj és a Coanda-effektus

Coanda szabadalmaztatott vízsótalanító eljárást, de tányér alakú repülő csészealjat is.

1930-ban pedig feltalálta a róla elnevezett Coanda-effektust. Méghozzá azt, hogy egy lefele ívelt felület felett a felgyorsított levegő nem egyenesen fúvódik hátra, hanem követi a görbületet, “ragaszkodik” a felülethez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik