Tudomány

Magyarország térképét évmilliók múlva kell “átrajzolni”

Az olyan gyenre földrengések, mint amilyenek az augusztus 17-18-i rengések voltak - a Föld történetében semmiségnek tekinthetőek.

A magyarországi földrengések az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez ütközéséből indulnak ki: az évmilliókkal korábban kezdődött folyamat során Afrika Eurázsiához „préselődik” szintén évmilliókon keresztül.

A Földön ható folyamatok nem mérhetők emberi léptékkel. Magyarországon a mozgásnak csak történetileg vannak látható jelei, ilyen például a Kárpátok és az Alpok felgyűrődése.

A két kőzetlemez nyomása keltette energia időről időre földrengéseket kelt majd a Kárpát-medencében is, amelynek talapzatát tucatnyi, úgynevezett mikrolemez alkotja.

Magyarország főleg a mikrolemezek örvénylő jellegű mozgásával alakul. Ezek látványos hegységmozgásokat már nem eredményeznek. A régi földtörténeti korokban azonban, főleg a miocén időszakban komoly vulkanizmust okoztak.

A rengések a nagy lemezhatárok mentén, azaz a törésvonalakon alakulnak ki, amelyekből hazánkban a legnagyobbak az úgynevezett Rába-vonal, a Duna kelet-nyugat irányú medencéje, a Balaton-vonal és a közép-magyarországi vonal.

Kedden a Baranya megyei Sellyén és Miskolc közelében rengett meg a föld, első ránézésre az ország két végében. Ha azonban egy pillantást vetünk a törésvonalakat ábrázoló térképre, láthatjuk, hogy a közép-magyarországi vonal épp ilyen irányban szeli át az országot, így a két távoli ponton közel azonos időben kipattant rengések nem okoznak meglepetést.

Sőt a továbbiakban a vonal mentén időnként kirobbanó 3-4-es erősségű földmozgásokat még napokig követhetik egyre gyengülő rengések.

Olyan kismértékű – a Richter-skála szerinti is nagyon gyenge – földrengések, mint amilyenek az augusztus 17-18-i rengések voltak – a Föld történetében semmiségnek tekinthetőek.

A folyamat évmilliókig tart majd. Valószínűleg el fog tűnni a Földközi-tenger és „megsemmisül” az olasz csizma, vele együtt egész Dél-Európa. Magyarország a jövőben véglegesen odaforrhat az eurázsiai kontinenshez, lemezperemre kerülve földarabolódik, vagy árokba süllyed.

Mire azonban oda érkeznénk, hogy át kelljen rajzolni Magyarország térképét, lehet, hogy már ember sem lesz, aki átrajzolhatná.

AJÁNLOTT LINK:

GeoRisk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik