Tudomány

Egészséges a kevés alkohol?

A mérsékelt alkoholfogyasztás csökkenti a szív- és érbetegségek kialakulását, de növeli a szélütés kockázatát.

Az már régóta ismert, hogy ha valaki hirtelen, sokat iszik – berúg -, nagyobb az esélye, hogy megüti a guta, mint ha nem fogyaszt alkoholt. Számos tudományos vizsgálat igazolta viszont azt is, hogy aki mértékletesen, de rendszeresen iszik alkoholt, annak csökken a szívinfarktus kockázata vagy annak a veszélye, hogy szélütést kap.

Elizabeth Mostofsky és munkatársai most azt mutatták ki, hogy már kevés szesz – egy ital – elfogyasztása után is az első órában az agyi katasztrófa bekövetkezésének veszélye több mint kétszeresére növekszik. És mindegy, hogy milyen szesz volt a pohárban: sör, bor vagy valamilyen tömény.

A kutatók több intézetben faggatták ki a szélütés miatt fölvett betegeket, hogy fogyasztottak-e – és ha igen, mikor – szeszt a rosszullét előtt. Így derült ki, hogy a legtöbb esetben az agyi katasztrófa a kevés alkohol megivását követő órában következett be.

A Stroke szerkesztősége megkérdezte az egyik ismert szakértőt, mit szól ezekhez az adatokhoz. Markku Kaste finn kutató szerint 390, szélütés következtében kezelt beteg nem eléggé nagy létszám ilyen általános vélemény kialakításához.

William Weiner amerikai szakértő is azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben igen sok, nem eléggé meggyőző tanulmány lát napvilágot, amely a médiában nagy feltűnést kelt, de a későbbiekben meggyőzően cáfolják. “Az alkohol hatása valószínűleg döntően attól függ, hogy milyen gyakran és mennyit iszik valaki” – tette hozzá.

Az máris erősen vitatott eredményeket a témakör vezető folyóirata, a Stroke közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik