Különlegesen finom festékrétegek szolgáltak arra, hogy lágyítsák a kontúrokat, feloldják az átmeneteket az arcokon a fény és az árnyék között.
A Philippe Walter által vezetett csapat által végzett vizsgálatokat a Louvre kutatási és restaurálási központjának laboratóriuma irányította. A kutatások pontosították, hogy miként használták a sfumatónak nevezett technikát a képeken.
A hét Leonardo da Vincinek tulajdonított festményt a Louvre termeiben elemezték. A kutatók elsősorban az arcokra összpontosítva tanulmányozták a sfumato festésmód titkát.
A festményeken szereplő kilenc arcot, köztük Mona Lisa arcát létrehozó festékrétegek összetételének és vastagságának megállapításához a röntgensugaras fluoreszcens spektrometriát alkalmazták. Ezzel a kémiai elemzési módszerrel nincs szükség arra, hogy magából a képből vegyenek mintát. A kép vizsgált részét röntgensugarakkal világítják meg, és az azok hatására az anyag által kibocsátott fluoreszcens röntgensugarakat elemzik.
Megállapították, hogy az arcokon lévő árnyékok visszaadására a mester többféle technikát is alkalmazott, amelyeket minden esetben az áttetsző festékrétegek finomsága és az adalék színezőanyagok természete határozott meg.
Az áttetsző részeknél több, alig 1-től 12 mikronig (ezredmilliméterig) terjedő, szabad szemmel nem látható rétegben vitte fel az anyagot, végül 30-40 mikronnyi vastagságig növelte a réteget.
Az elemzést az Európai Szinkrotron Sugárzási Létesítménnyel (ESRF) együttműködve végezték el, az eredményt az Angewandte Chemie című, az alkalmazott vegyészetre szakosodott folyóirat cikke ismertette.
A sfumato olyan technika, melynek köszönhetően a festményen a testek nem éles kontúrral határolódnak el környezetüktől. Leonardo da Vinci találta föl. A sfumato a valós képlátásunkhoz igazító festési eljárás, mivel az emberi látás tökéletlen és szubjektív. A sfumatóval érzékeltethető az a perspektíva, amit a két szemmel való háromdimenziós látáson túl a levegő rétegein át észlelünk.
