Tudomány

Nem mindenkinél csökkenti a stresszt a cigaretta

A dohányzás elhagyását követő egy év elteltével csökken a stressz szintje, a visszaszokó emberek egy része pedig ugyanolyan stresszben él, mint korábban.

Londoni kutatók az Addiction című szakfolyóiratban számoltak be 469 dohányos bevonásával készült vizsgálataik eredményéről.

A szívproblémájuk miatt kórházba került páciensek valamennyien megpróbáltak leszokni káros szenvedélyükről. A szakemberek megállapították, hogy akiknek ez sikerült, azoknál egy év elteltével csökkent a szubjektíven megélt stressz szintje.

Sokan arra hivatkozva szoktak vissza, hogy a cigarettázás csökkenti náluk a stresszt. A kutatók szerint azonban – legalábbis egyeseknél – a dohányzás nem csökkentette a stresszt, hanem éppenséggel hozzájárult a krónikus stressz kialakulásához.

Mint Peter Hajek kutatásvezető hangsúlyozta, tanulmányok bizonyítják, hogy a nem dohányzók alacsonyabb stressz-szintről számolnak be, mint a dohányosok. A cigarettázás átmeneti enyhülést adhat a stresszes élethelyzetekben, ám a problémákkal való hosszabb távú megbirkózást nem segíti.

A most közzétett vizsgálatba bevont dohányosok 85 százaléka gondolta úgy a tanulmány kezdetén, hogy a cigarettázás segítette őket a stresszel való megküzdésben. Az egy év elteltével megismételt kikérdezésből kiderült, hogy a résztvevők 41 százaléka nem tért vissza szokásához, náluk átlagosan 20 százalékkal csökkent a megélt stressz szintje.

Hajek úgy véli, a függő dohányosoknál minden alkalommal, amikor csökken vérükben a nikotin szintje, erőteljes stressz jelenik meg, valójában ezt enyhíti a rágyújtás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik