Tudomány

Magyar sikerek az ifjú tudósok versenyén

Két magyar diák is a díjazottak között szerepelt a 2010-es Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (ISEF) az Egyesült Államokban.

Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs a budapesti Szent Margit Gimnázium végzős diákjai, akiket az ISEF hazai társszervezete, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) delegált. A tanulók Hulladékhő Pumpa elnevezésű találmányukkal két rangos elismerést is begyűjtöttek. Team Project, vagyis csapatmunka kategóriában második helyezést értek el, míg a kínai tudományos és technológiai társaság (CAST) által fémjelzett külön kategóriában győztesek lettek – derült ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

A csapatban elért második helyezés kiemelt rangját az is jelzi, hogy a magyar diákokról a szokásoknak megfelelően elneveznek egy-egy Föld-közeli kisbolygót.

A két magyar tanuló projektje a számítógépek hőleadás-problémájának megoldását tűzte ki céljául. Egy olyan teljesen önműködő rendszert mutattak be, amelynél a számítógép által termelt hőt egy Stirling-motor segítségével hasznosítják újra, méghozzá környezetbarát módon. A megalkotott rendszer alkalmazásával két ventilátor üzemeltetését váltják ki. A Stirling-motor üzemeltetéséhez, illetve a segítségével végzett hűtéshez nem kell külön energiát befektetni, a processzor által termelt hulladékhő önmagában elegendő.

A 2010-es ISEF fődíjasa a texasi Amy Chyao lett, aki egy fényérzékenyítő anyagot, úgynevezett fotoszenzibilizátort fejlesztett fotodinamikus terápiához (PDT – photodynamic therapy), amelyet rákos megbetegedésnél vetnek be. A kezelés alkalmazása során a kóros szöveteket pusztítják el úgy, hogy a fotoszenzibilizátor segítségével aktiválják a szükséges gyógyszereket. Ezzel a kutatási területtel Amy Chyao kapta az Intel társalapítója és korábbi elnök-vezérigazgatója, Gordon E. More tiszteletére idén létrehozott fődíjat.

Idén összesen 59 ország 1611 középiskolás korú diákja vett részt a világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén. Az ISEF döntőseit 539 társszervezet delegálta a világ különböző országaiból. A verseny hetében bemutatott pályázatok rangsoráról egy több mint ezer főből álló zsűri döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik