Tudomány

Harminc éves a post-it

Harminc évvel ezelőtt került a piacra a 3M amerikai cég kutatóinak felfedezéséből született sárga öntapadós cédula, azaz a post-it, amely mindenhez tapad, de semmit sem ragasztóz össze.

A híres feltalálók amerikai csarnokába is bekerült találmány annak eredményeként született, hogy Spencer Silver, a 3M kutatója 1968-ban véletlenül felfedezett egy alacsony tapadóképességű, nyomásérzékeny és többször használható ragasztót.

A találmánnyal hat évig szinte senki sem foglalkozott, 1974-ben azonban Silver munkatársának, Artur Frynak eszébe jutott, hogy a ragasztót az énekeskönyvében lévő könyvjelzők rögzítésére lehetne használni.

Az elképzelésből 1977-ben született termék, mivel azonban a vevők nem tudták, hogy a 7,6-szor 7,6 centiméteres sárga lapocskák mire valók, ezért a termék nem is volt sikeres. A 3M egy évvel később ingyenes termékmintákkal próbálkozott, a visszajelzésekből pedig kiderült, hogy a tesztben részt vevők 90 százaléka, ha lehetne, megvásárolná a terméket.

A post-it 1980-ban került az amerikai boltokba, egy évvel később már Kanadában és Európában is megindult az értékesítés.

Minden idők legsikeresebb irodai találmányát azóta több mint 150 országban 25 féle formában 62 színben árulják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik