Tudomány

Az ovisok is elkezdhetik

Játékos formában ismerteti meg az óvodás gyerekeket a természettudományokkal a nemrég indult TudományCseppek program.

A TudományCseppek a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpontja, a Tudástársadalom Alapítvány és a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága szervezte Lángész program ovisoknak szóló, új része – magyarázta Sándor Ildikó.

Az idei második tanulmányi félévben indult programban 15 budapesti óvoda vesz részt. Az óvodák három téma közül választhattak: a kicsik a biológiai sokféleség idei világéve kapcsán a madarakkal vagy babfajtákkal ismerkedhetnek – ebben Navratil Andrea biológus van a segítségükre – vagy Prohászka Zoltán orvostól hallhatnak arról, hogyan erősíti meg a “szuri” a szervezet lovagvárának védőit.

Sándor Ildikó hangsúlyozta, hogy a gyerekek és a szakértők találkozását előkészítő és utómunka fogja közre, mely az óvónők feladata. Ők azok, akik előre felkészítik a kicsiket a választott témában, s a kutatók látogatása után még többször visszatérnek rá mesék, énekes játékok, mondókák, kézműves foglalkozások keretében. “A kidolgozott módszertant dokumentáljuk, és azt tervezzük, hogy idővel közzétesszük, sőt, képzést is építünk rá” – mondta.

Mint kifejtette, az egész program fő célja, hogy élmények, kézzelfogható tapasztalatok révén közelebb hozza a természettudományt az óvodásokhoz, hogy amikor iskolába kerülnek, nyitottan álljanak hozzá a területhez.

A Lángész program másik, már működő alprogramja középiskolásoknak szól. Kutatók filmek, kísérletek és beszélgetések révén próbálják megszerettetni a fiatalokkal a természettudományokat. “A találkozások pályaorientációs szerepet is betölthetnek, hiszen a gyerekek gyakorló tudósokkal kerülhetnek kapcsolatba. De a tudósok is tanulhatnak ezekből az alkalmakból: megtapasztalhatják, milyen az, amikor nem szakmabeliekkel, kollégáikkal beszélnek kutatásaikról” – mondta Sándor Ildikó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik