Tudomány

Interaktív természetfotó-kiállítás Miskolcon

A déli Bükköt és a borsodi mezőséget egyedülálló módon mutatja be az interaktív természetfotó-kiállítás.

A tárlat – amely a megyei könyvtárban korábban már sikert aratott – a Tájaink és kincseink címet viseli, bemutatja a Dél-Bükk és a borsodi mezőség tájait, élővilágát – ismertette a részleteket Vukovich Ákos kommunikációs munkatárs.

Hozzátette: a gimnázium meghívására most újra a borsodi megyeszékhelyen, a Városház téren található középiskolában látható a különleges kiállítás, amelyet eddig már több mint 9 ezer ember látott az eddigi 14 helyszínen.

A kiállítást csütörtökön nyitják meg a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium aulájában, a nagyközönség ezen a napon, valamint 16-án, 19-én és 20-án 14-17 óráig tekintheti meg – mondta Vukovich Ákos.

Rámutatott: a tárlat egyik különlegessége, hogy olyan fotókat is láthatnak az érdeklődők, amelyeket egy hagyományos természetfotó-kiállításon nem találnak meg. A két szervező fél (a bükkábrányi székhelyű Eleven Televízió, és a bükkábrányi Jánosházi Sándor Könyvtár) ugyanis az érintett területen tevékenykedő természetvédelmi őr, Kleszó András fotóiból válogatta össze a kiállítás anyagát, így ritka, különleges élőlényeket, élethelyzeteket is bemutatnak.

A kiállítás abban is rendhagyó, hogy a teljes képanyag elérhető az interneten, sőt egy interaktív térkép segítségével a virtuális földbolygón is megtekinthetők az alkotások.

Aánlott linkek:

A kiállítás képei (Panoramio)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik