Tudomány

Kisebb ütemben fogy az esőerdő

Kisebb ütemben fogyatkozott az amazóniai esőerdő területe az év első két hónapjában a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Műholdas megfigyelések szerint 2010 januárjában és februárjában 208,2 négyzetkilométerrel csappant meg az emberi tevékenység következtében az esőerdő. Januárban csak 23,2 négyzetkilométerrel fogyatkozott, februárban viszont már 185 négyzetkilométerrel – számolt be a brazil INPE kutatóintézet.

Ugyanebben az időszakban 2009-ben 365 négyzetkilométerrel csökkent az esőerdő felülete.

Az INPE ugyanakkor megjegyezte: a régiót nem tudták teljesen pontosan felmérni, mivel összefüggő felhőtakaró zavarta a munkát. Januárban az amazóniai esőerdő 69, februárban 57 százalékát látták “élesen”.

A legnagyobb ütemben abban a Mato Grosso államban fogyatkozott az esőerdő, ahol virágzik a mezőgazdaság és az állattenyésztés, mindehhez pedig a zöld tengertől vesznek el területeket. A Brazília nyugati részén fekvő szövetségi államban 143,4 négyzetkilométeren irtották ki a fákat.

Címkék: esőerdő

Ajánlott videó mutasd mind

Van, aki két hónapra bespájzol a koronavírus miatt

Több szupermarketben kiürültek a tartós élelmiszerek polcai, miután a vírustól tartva sokan felvásárlásba kezdtek. Elmentünk két áruházhoz, hogy vásárlókat kérdezzünk, mit tapasztaltak, mennyi mindent vettek, és mennyire tartanak a koronavírus-járványtól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.