Tudomány

Új teszt az E. Coli kimutatására

Egy új teszt alkalmas arra, hogy mind az E. Coli baktériumot, mind az általa termelt toxinokat kimutassa.

Alapvetően az emberekre nem a darált húsban megtalálható E. Coli baktérium a veszélyes, hanem az általa termelt mérgező anyagok. Az élelmiszerek vizsgálatánál mindkettő jelenlétét vizsgálni kell, mert jelen lehetnek egymás nélkül is, például a darált marhahúsban.

Ez idáig alapvetően két különböző tesztfázist jelentett, amely jelentősen lassította a vizsgálatokat. Az amerikai Agrárkutató Szolgálat azonban most egy új eljárást fejlesztett ki. A lényege, hogy olyan polisztirén gyöngyöket kevernek a tesztelt nyers húsba, amelyek felületén a baktériumon található protein és két, általa termelt méreganyag antitestje van. A gyöngyöket ezek után elválasztják a vizsgált mintától és analizálják.

Az új teszt nem csak azért hasznos, mert egy lépésben elvégezhető a tesztelés, hanem azért is, mert jelentősen rövidíti a vizsgálati időt: míg korábban egy hétbe is beletelt, míg megjöttek az eredmények, most mindez megvan 24 óra alatt. A kutatók szerint az eljárás nem csak hús esetében, hanem például zöldésegknél is működik.

Bár az új eljárás több munkával jár, mint a korábbiak, kifejlesztői szerint néhány éven belül tömegesen elterjedhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik