Magyarországon az 1920-as évekre már elterjedtek a kábítószerek, különösen a gyógyszerként alkalmazott morfium és a kokain fogyasztása. Egy 1930-ban hozott törvény értelmében vétségnek, sőt visszaesés esetén bűntettnek minősült a kábítószerekkel való visszaélést. A jogszabály becikkelyezte az 1925. évi genfi nemzetközi ópiumegyezményt, amely az aláíró felek számára kötelezővé tette a kábítószerek gyártásának és forgalmának ellenőrzését, az információk központi nyilvántartását és áramoltatását.
Az egyre jobban terjedő narkománia elleni küzdelem érdekében létrehozott szerv feladatai közé tartozott a csempészet megakadályozása, a kábítószer-élvezők és üzérek nyilvántartása. Az első évben 109 kábítószer-fogyasztó neve szerepelt a hivatalos listán, akik mind kokainisták voltak. Foglalkozás szerint főként orvosok, prostituáltak, gyógyszerészek, de jogász, ügyvéd, artista, pincér, kereskedő, iparos, szakács és magánzó is becsúszott a szórásba. 1941-re már kb. 800 fősre duzzadt a lista.
