Tudomány

James Cameron a kalózkodásról

Az Avatar rendezője szerint a nézőknek olyan újfajta élményeket kell biztosítani, amelyeket csak a moziban kaphatnak meg.
Kapcsolódó cikkek

Cameron szerint, aki a CTIA 2010 kiállításon osztotta meg a véleményét a hallgatósággal, a zeneiparnak is az innovációra kéne koncentrálnia, ahelyett, hogy kétségbeesetten küzdenek a kalózkodás megállításáért.

A kalózkodás hatásait érzi a filmipar is, mondta el a rendező, de nem szabad ugyanabba a hibába esniük, mint a zenei kiadóknak, helyette olyan fogyasztói élményt kell kínálnia, amelyért az emberek újra elmennek a moziba. Nem a levegőbe beszél: az Avatar, amellett, hogy a világ valaha volt legsikeresebb filmje, még mindig emberek ezreit kényszeríti sorban állásra világszerte, hogy bejussanak a 3D-s vetítőtermek valamelyikébe.

Mindemellett az a tapasztalat, hogy az emberek birtokolni is akarják a filmeket, a mozibemutató után, de úgy, hogy a kedvük szerinti eszközön nézhessék azt meg. Ezért, bár a moziforgalmazásnak még nincs vége, az Avatar a jövő hónapban nem csak DVD-n és Blu-Ray-en jelenik meg, hanem például letölthető lesz az iTunes áruházból is.

Szóba került az is, hogy az amerikai kormány szeretné, ha minden háztartásban szélessávú hozzáférés lenne az elkövetkezendő évtizedben, amely megrémítette a szakértőket, mondván, ez növelni fogja az illegális letöltések arányát. Cameron szembe szállt ezzel a véleménnyel, szerinte ugyanis a helyzet már nem nagyon lehet rosszabb, viszont a gyorsabb internetkapcsolat olyan lehetőségeket kínál a filmipar számára, amelyek miatt érdemes vállalni a kockázatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik