Tudomány

A fény hajlítja az anyagot

A tudósokat is meglepte az a felfedezés, hogy a fény képes meghajlítani az anyagot.

Az idáig is tudták, hogy az anyag képes meghajlítani a fényt, erre számos példa van, azonban a fordítottjára mindezidáig nem találtak bizonyítékot.

A kutatók nanorészecskékből szálakból állítottak össze egy szalagot, mindezt sötétkamrában. Amikor a szalagokat fény érte, azok spirál alakban felcsavarodtak. Mindez annyira meglepő volt a tudósok számára, hogy az elején a saját kutatásukkal szemben is szkeptikusak voltak.

“Nem nagyon hittem benne az elején” – mondta el Nicholas Kotov, a kísérleteket vezető tudós. “Hogy őszinte legyek, három és fél évünkbe telt, mire megtaláltuk a választ arra, hogyan képesek a fotonok ilyen mélyreható változást előidézni olyan merev struktúrákban, amik ezerszer nagyobbak a molekuláknál”.

A nanorészecskék felületét ebben a kísérletban kadmium-szulfid részecskék borították, amelyek alapesetben is rendelkeznek egy enyhe negatív töltéssel. A fény hatására ez a töltés megnő, ami azt eredményezi, hogy a nanorészecskék taszítani kezdik egymást, így az ennek hatására kialkuló mechanikai feszültség hatására eredményeképpen a szalagok felcsavarodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik