Tudomány

Sikeres repülést hajtott végre a Virgin űrrepülője

Sikeresen teljesítette első repülését a VSS Enterprise, a Virgin Galactic kereskedelmi űrrepülője.

Hétfő reggel, nem sokkal 7 óra után a Mojave sivatagban található Mojave légikikötőből felszállt a VSS Enterprise, a világ első kereskedelmi célú űrrepülője, hogy tesztrepülést hajtson végre. Ezzel újra egy lépéssel közelebb került a Virgin Galactic ahhoz, hogy megindítsa a kereskedelmi jellegű, nem nemzeti fennhatóság alatt álló űrrepüléseket.

A gépet még tavaly decemberben mutatták be, a mostani két órás repülés során végig a hordozógéphez csatlakozott, így érték el a 45 000 láb, azaz 15 kilométer magasságot. Az Enterprise a repülések során majd 17 kilométer magasságból indul, erre a magasságra a VMS Eve nevű hordozógép viszi fel. Ott beindítja a hibrid rakétahajtóműveit, hogy elérje a légkör felső határát, a rajta utazó hat utassal és két pilótával együtt.

A tesztrepülések folyamatosak lesznek az elkövetkezendő két évben, a szolgáltatás elindítását 2012-re tervezik. A végleges bázis a Spaceport America lesz, a Új-Mexikó állam déli részén található és úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen az Enterprise mindennapos kiszolgálására.

A Virgin Galactic idáig 45 millió dolláros bevételre tett szert a több, mint 330 utas által befizetett előlegekből. A jegyek ára 200 ezer dollár, az előleg ennek az összegnek a 10 százaléka.

“Látni a kész gépet decemberben egy csodálatos nap volt számunkra, azonban most arról is meggyőződhettünk, hogy Burt egy gyönyörű, különleges járművet épített nekünk. Nem lepett meg, hogy ilyen jól repült.” – mondta el Richard Branson, a Virgin Galactic milliárdos alapítója, utalva beszédében Burt Rutanra, a gépet építő Scaled Composites tulajdonosára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik