Tudomány

Nyáron indul a “konzolgyilkos” OnLive

Júniusban idul az OnLive nevű szolgáltatás, amely megváltoztathatja a számítógépes játékokról alkotott felfogásunkat.

A nagy csinnadrattával beharangozott szolgáltatás végül idén júniusban indul a tervek szerint, ahogy azt a GamesBeat nevű könferencián elmondták az üzemeltetői.

A rendszer lényege, hogy a videjátékokat on-demand rendszer szerint szolgáltatja, azaz nem kell nagyon különleges hardver a futtatásához és nem is kell órákon át letölteni, vagy megvenni fizikai adathordozón. A számításokat egy központi szerver végzi el, és egy forradalmiként beharangozott videotömörítési technológia segítségével jut el a felhasználóhoz. Személyi számítógépek esetén ezt egy szoftverrel érik el, míg a TV esetén szükség van kiegészítő hardverre. Többen rámutattak arra, hogy a technológia hátránya, hogy nagyon függ a szélessávú eléréstől, ráadásul a játékos nem lehet messzebb a központi szervertől, mint ezer mérföld (1600km), ennek ellenére a rendszer alapítói sikert várnak.

“Azt szeretnénk, ha nem a hardverre, hanem a szoftverekre költenék a pénzüket. Nem öt évre, hanem harmincra tervezünk” – mondta Mike McGarvey, az OnLive ügyvezető igazgatója.

A biztos indulást 13 nagy játékkiadóval kötött szerződés biztosítja, olyan címekkel, mint az Assasin’s Creed, a Borderlands, vagy a Prince of Persia. Ők nyilván könnyű lélekkel szálltak be a rendszerbe, hisz a jelek szerint külön fejlesztést nem igényelt tőlük a rendszer és a kalózkodás miatt sem kell aggódniuk többé, ha elterjed. A havi előfizetési díj 14,95 dollár azaz 3000 forint körül lesz, amely jóval olcsóbb, mint egy új játék 10-20 ezer forintos ára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik