Tudomány

Megmenekülhet a tasmán ördög

Megmenekülhet a tasmán ördög, amelyet a kihalás szélésre sodort a fertőzés útján terjedő pofarák.

Egy, az Ausztráliához tartozó Tasmánia északi részén élő törzs ellenállónak bizonyult a fajt alaposan megtizedelő pofarákkal szemben.

“Úgy véljük, ezeknek az erszényes ördögöknek az immunrendszere idegenként értelmezheti a rákos sejteket, és válaszol a támadásra. Ezek alapján azt hisszük, hogy a korábbiakban gondoltnál több vadon élő példány maradhat életben” – mondta Kathy Belov, a kutatás vezetője.

A kisebb kutyák méretével vetekedő, igen agresszív állatok között, amelyeket a nagyközönség leginkább a Taz-Mania című rajzfilmekből ismerhet, fizikai úton, például harapással terjed a betegség. A fertőzés következtében daganatok keletkeznek a pofájukon, így az állítok nem tudnak enni és tulajdonképpen éhen halnak, amellett, hogy a kór a belső szerveiket is roncsolhatja.

A kutatók 1996-ban fedezték fel a megbetegedést, amelynek következményeképpen mára az állomány 70 százaléka kipusztult. Becslések szerint, ha így folytatódik a csökkenés, az erszényes ördögként is ismert állat 25 év múlva teljesen eltűnhet a föld színéről.

A most felfedezett ellenálló állatok segíthetnek egy megfelelő vakcina kifejlesztésében, amellyel talán megmenthető ez a különös, csak Ausztráliában élő állatfaj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik