Tudomány

Az elhízás és a depresszió kölcsönösen összefügg

Administrator
Administrator

2010. 03. 05. 13:47

Holland kutatók adatokkal támasztották alá, hogy a depressziós embereknél nagyobb az elhízás kockázata, ugyanakkor az elhízottak között nagyobb a depresszió veszélye.
Korábban a témában:

A leideni egyetemi orvosi központ munkatársainak megállapítása szerint az elhízás az eredetileg nem depressziós emberek körében 55 százalékkal emelte a betegség megjelenésének kockázatát, ugyanakkor a depresszió a korábban normál testsúlyú embereknél 58 százalékkal növelte az elhízás kockázatát.

Floriana S. Luppino kutatásvezető elmondta, hogy vizsgálatuk célja kifejezetten az összefüggés irányának felmérése volt, nem az egyéni kockázat mértékét vagy annak változását keresték.

Az elemzéshez tizenöt, korábban megjelent, összesen 58 ezer emberre kiterjedt tanulmány adatait használták fel a kutatók. Míg az elhízás és a depresszió között oda-vissza ható kapcsolatot találtak, ugyanez nem volt érvényes a túlsúly és a depresszió viszonyára.

Az elemzés szerzői szerint megállapításaik nagyobb arányban jellemzőek az amerikaiakra, mint az európaiakra – legalábbis az alapul vett tanulmányok eredményei ezt mutatták.

A tanulmány az Archives of General Psychiatry című szakfolyóirat márciusi számában jelent meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Farkas Flórián tényleg „ment a lecsóba”

Velika Kladusa, 2018. november 19.
Migráns férfiak főtt ételt esznek a tűz körül egy sátortáborban, a horvát határ közelében levő északnyugat-boszniai Velika Kladusa településen 2018. november 18-án.
MTI/AP/Amel Emric
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.