Tudomány

Felmérés készült a netezőkről

Minden második hazai internetező legalább hetente oszt meg és tölt le különböző tartalmakat, minden ötödik folyamatosan a neten lóg, és ma már szinte mindegyik felhasználó tagja valamelyik online közösségi oldalnak; ők már többet használják napi szintű kommunikációra a közösségi oldalakat, mint az sms-t .

Az Ithaka (Információs Társadalom és Hálózatkutató Központ) által a UPC Magyarország megbízásából 2009. december 23. és 2010. január 4. között, 1500 internethasználó bevonásával végzett online felmérés a lakosság felét kitevő, rendszeres internetezők médiafogyasztási és digitális médiahasználati szokásait vizsgálta. Az első ilyen jellegű kutatás nem, kor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentálja a hazai 18 évnél idősebb internetezők teljes táborát.

A megkérdezettek 90 százaléka számára az internethasználat napi tevékenységnek számít, minden negyedik válaszadó pedig lényegében folyamatosan “online állapotban” van. Elsősorban e-maileznek, híreket olvasnak, zenét hallgatnak és információt cserélnek.

Saját bevallásuk szerint a netezők fele legalább heti rendszerességgel oszt meg és tölt le főként zenét, illetve filmes tartalmakat, több mint egyharmada legalább hetente tölt fel képeket. Minden második internetező már rendszeresen vesz igénybe online banki szolgáltatásokat, és egyharmaduk a számláit is a weben keresztül fizeti ki. A megkérdezettek fele ugyanakkor soha nem intézi hivatalos (adóbevallási vagy más ügyfélkapus) ügyeit az interneten.

Gyorsan terjed a közösségi oldalak használata is: lényegében nincs olyan aktív internetezőt, aki ne lenne tagja valamilyen közösségi hálózatnak, sőt a felhasználók kétharmada ma már több helyen is regisztrálja magát. A legtöbben (a netezők 90 százaléka) a magyar iWiW-en jegyezte be adatait, ezt követi a myVIP és az idehaza is egyre dinamikusabban fejlődő Facebook tábora.

Egyelőre csak 5 százalék osztja meg élete eseményeit, gondolataikat vagy mások érdekes tartalmait szövegben, képben vagy videóban. Ugyanakkor meglepő módon a közösségi oldalakat ma már többen (49 százalék) használják napi szintű kommunikációra, mint az sms-t (40 százalék). Természetesen továbbra is az e-mail a leggyakoribb elektronikus kapcsolattartási forma (70 százalék), bár inkább csak a munkakapcsolatokban.

Noha a netezők kétharmada már a mobiltelefonjával is kapcsolódhatna a világhálóhoz, ezt naponta csak 6-7 százalékuk teszi meg, és több mint felük soha nem használja ezt a lehetőséget. Az internet jelenleg a bluetooth és a játékok használatánál is ritkábban igénybe vett funkció a mobiltelefonokon.

Ami a technológiát illeti, a legtöbben kábelen (47 százalék) vagy ADSL-kapcsolaton (35 százalék) keresztül csatlakoznak a világhálóra. Noha az otthoni sávszélesség nagyságát nem mindenki (tízből csak hét válaszadó) ismeri pontosan, a legtöbben a 2-5 MBit/s sebességet jelölték meg. Figyelemreméltó, hogy a felhasználók több mint 16 százaléka már 15MBit/s-nél nagyobb sávszélességű hozzáféréssel rendelkezik.

Az aktív internetezők egyben aktív tévézők is maradtak: noha az országos átlagnál kevesebb időt töltenek a képernyő előtt, de így is napi 2,5 órát szánnak erre. A netezők számára a televízióban is a hírek, a hírműsorok a legnépszerűbbek (87 százalék nézi gyakran ezeket, és csak 3 százalék soha), megelőzve a filmeket és a sorozatokat.

A nagyfelbontású HD képminőség fogalmával még sokan nincsenek tisztában, de az elektronikus műsorújság mellett az élő műsor megállítását, felvételét és a reklámok áttekerését tartják a legnépszerűbb digitális tévés funkciónak.

A kutatás teljes anyaga letölthető: http://www.upc.hu/rolunk/sajto/sajtokozlemenyek/20100304/

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik