Tudomány

A CeBIT kihívások elé néz

Administrator
Administrator

2010. 03. 04. 13:34

A világ legrangosabb számítástechnikai és távközlési kiállításán, a hannoveri CeBIT-en megjelent kiállítók szerint elsősorban nem a gazdasági válság és a cégek szűkös anyagi háttere miatt csökken a részvétel, a visszaesést inkább az internet előretörésével magyarázható, amely lassan feleslegessé teszi az ehhez hasonló nagyszabású rendezvényeket.
Korábban a témában:

Az idei, március 2-6. között látogatható hannoveri seregszemlén a látványos bemutatók, közönségrendezvények és a sok-sok ingyenes ajándéktárgy helyett inkább a szakmai rendezvények és az üzleti kapcsolatok ápolását célzó események kerülnek előtérbe. Ezt az irányzatot látszik alátámasztani a Nokia távközlési vállalat is, amely a múlt hónapban a világ legrangosabb szakmai fórumának számító barcelonai GSMA Mobile World Congressen sem állított ki, azonban részt vett a rendezvény szemináriumain, illetve a médiának és a nagyközönségnek is beszámolt üzleti terveiről.

A hannoveri vásár még a jó évet záró vállalatoknak is költséges mulatság, egy kisebb, 2×2 méteres stand felállítása és személyzet biztosítása a kiállítás idejére legkevesebb 5-10 millió forint körül alakul, egy nevesebb nemzetközi vállalat pedig legalább fél millió eurót, azaz csaknem 135 millió forintot fordít az egyhetes németországi bemutatkozásra.

Nem csoda, hogy a két évvel ezelőtt még kiemelt területnek tekintett műholdas navigáció (GPS) számára fenntartott pavilon sem hemzseg már a kiállítóktól, idén pedig a Garmin, amely elsősorban a profi felhasználóknak kínál eszközöket, el sem jött a CeBIT-re.

A kiállítók száma évről évre csökken, idén 68 országból mindössze 4157 vállalat jelezte részvételét. A dotkom-robbanás, azaz az internetes vállalakozások látványos fejlődésének idején még több mint 8000 cég képviseltette magát.

A közönség ma már az interneten értesül először a legújabb technológiai fejlesztésekről. A www.engadget.com szakmai blogon például számtalan kémfelvétel található a legfrissebb, még sorozatgyártásra váró kütyükről. Az Apple hamarosan boltokba kerülő iPadjének már a kamerával szerelt változata is látható, jóllehet az első sorozat még nem tartalmazza ezt az alapvető funkciót.

A Facebook, a Twitter és más közösségi portálokat használó fiatalok, akik a technikai újdonságokat is jobban figyelemmel kísérik, egymástól értesülnek a legújabb technikai csodákról, a gyártók pedig az internetet kihasználva útiköltségek nélkül érhetik el a stratégiájuknak megfelelő célközönséget.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.