Tudomány

Felszámolták a legnagyobb számítógépes kalózhálózatot

A spanyol csendőrség szerdán bejelentette, hogy az FBI-jal együttműködve felszámolta a világ eddigi legnagyobb számítógépes kalózhálózatát, amelyhez 13 millió fertőzött számítógép tartozott, s elfogta a hálózatot irányító három spanyol állampolgárt.

A több mint 190 országban megfertőzött “zombi számítógépeket” ellenőrzésük alá vonva, a bűnözők azokról személyes, mindenekelőtt banki adatokat tölthettek le tulajdonosaik tudta nélkül, s gépeiket levélszemét (spam) terjesztésére vagy érzékeny honlapok megtámadására is felhasználhatták.

A nyomozók szerint még további letartóztatások várhatók. A fertőzőtt gépek majd 40 ismert bank és több más, a Fortune 1000-es listáján található cég számítógépes rendszerében is voltak.

A Mariposa névre hallgató rendszer alapvetően érzékeny adatok ellopására szakosodott, felhasználónevek, jelszavak, banki adatok, hitelkártyaszámok kerülhettek illetéktelen kezekbe, az egyik letartóztatott gyanúsított gépén 800 000 ilyen adatot találtak.

A legijesztőbb azonban az, nyiltkozták az illetékesek, hogy a három ember egyike sem volt kifejezetten zseniális cracker (a tudásukat kiberbűnözésre használó hackereket hívják így), az ilyen jellegű ismereteik kifejezetten szegényesnek bizonyultak. Ez azt bizonyítja, hogy ma már a megfelő szoftverek ismeretében szinte bárki létre tud hozni egy zombihálózatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik