Az ősi japán papírhajtogató-művészet, az origami alapjait felhasználva 3 dimenziós napkollektor-paneleket tervezett a tudós. Az elmélet lényege az, hogy a panelekről visszatükröződő, fel nem használt fényt felfoghatja egy másik panel, így hasznosítva azt.
“Ez egy igazi, természet inspirálta ötet volt” mondta a kutató, akiben egy kaliforniai kirándulás során merült fel az ötlet, miközben a fák formáját nézte.
Ezek után számítógépes szimulációval keresték meg azt a formát, amelyik kétoldalas panelek használatával a leghatékonyabban ejti csapdába a napfényt. A végeredmény alapján egy 100 négyzetméteres lapos panel napi 50 kilowattos áramtermelésével szemben egy ugyanilyen alapterületű, 2 méter magas panelrendszer már 60, míg egy 10 méter magas 120 kilowatt áramot képes termelni.
Az “összehajtogatott” panalek ott jöhetnek jól, ahol kis alapterület áll rendelkezésre a napelemes rendszer telepítéséhez, illetve óriási előnye, hogy nem szükséges motorokat használni a legjobb hatékonyság eléréséhez, mert a rendszer minden irányból érkező fény esetén jól működik.
A számítások alapján ráadásul egy ilyen rendszer nem kerülne sokkal többe, mint a most használtak: a költségek kétharmadát jelenleg is a kiépítés és felszerelés költségei teszik ki, csak a fennmaradó egyharmad a napkollektorok költsége.
