Sport

Isner nyerte a maratoni teniszcsatát – 70:68 a vége!

Az amerikai John Isner örülhetett a végén, minden idők leghosszabb tenisz mérkőzése három nap után végetért.

A wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyének első fordulójában kedden lépett pályára John Isner és Nicolas Mahut. A találkozó aznap sötétedés miatt félbeszakadt a negyedik játszma végén. Az 5. szett szerdán több mint hét óra után sem ért véget, és 59:59-nél a bíró ismét berekesztette az akkor már majd’ minden rekordot megdöntő találkozót.

Jelentjük, csütörtökön befejezték a fiúk, a végén az amerikai Isner győzött 70:68-ra. Mindösszesen 11 óra 5 percig küzdöttek, az utolsó szett 8 óra 11 percig tartott. Isner 112, Mahut 103 ászt ütött a meccsen, ezek a számok természetesen szintén rekordnak számítanak.

“Most már egy kicsit fáradt vagyok. Amikor azonban egy ilyen légkörű meccsen játszunk, nem érzek fáradtságot. A közönség fantasztikus volt. Mahut egy igazi harcos” – mondta Isner a márkőzést követően, majd viccesen hozzátetette: reméli, ha még találkoznak valahol, nem lesz 70:68 az döntő szett.

“Csodálatos volt ma játszani. A szurkolók három napon át bámulatosak voltak. John megérdemelte a győzelmet, hihetetlenül adogatott” – jegyezte meg a veresége ellenére nem csüggedő francia Mahut.

Az eddigi leghosszabb találkozó 2004-ben, a Roland Garroson lejátszott Santoro-Clement meccs volt, az 6 óra 33 percig tartott.

Csütörtökön egyébként – 33 év után először – II. Erzsébet királynő is kilátogatott a tornára, és megnézte a hazai kedvenc Andy Murray meccsét: a brit játékos három játszmában “intézte el” a finn Jarkko Nieminent.

Marosi Katalin a német Wörlével az oldalán 4:6, 6:4, 3:6-ra kikapott a páros első fordulóban a Safarova-Wozniak duótól.

Érdekesebb eredmények:

Férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Murray (brit, 4.)-Nieminen (finn) 6:3, 6:4, 6:2

Söderling (svéd, 6.)-Granollers (spanyol) 7:5, 6:1, 6:4

Chardy (francia)-Lacko (szlovák) 6:3, 7:6 (7-4), 4:6, 6:7 (5-7), 8:6

1. forduló:

Isner (amerikai, 23.)-Mahut (francia) 6:4, 3:6, 6:7 (7-9), 7:6 (7-3), 70:68

Ajánlott videó

Olvasói sztorik