Sport

Djokovics nyert Ausztráliában

A szerb teniszező három szettben verte a brit Andy Murrayt, pályafutása során másodszor ért a csúcsra az Australian Openen.

Novak Djokovics az első szettben sokat bajlódott a nyerő ütésekkel, rendre elrontotta őket, ennek ellenére hozta saját adogatásait, majd 5:4-es állásnál brékelte Andy Murrayt, így behúzta az első játszmát.

A második felvonásban aztán gyorsan elhúzott a szerb öt gémmel, a végén ugyan Murray kozmetikázott egy kicsit az összképen, azonban a torna harmadik kiemeltje így is 6:2-vel behúzta a szettet, következhetett a harmadik etap.

A brit gyorsan elvette ellenfele adógatójátékát, Djokovics azonban hamar „visszabrékelt”, Murray megtörni látszott. A szerb simán hozta a sajátját, majd ellenfelének kellett öt bréklabdát is hárítania, ám a meccs addigi legkiélezettebb, egyben leglátványosabb labdamenetét Djokovics nyerte, elhúzott 3:1-re és közel került ahhoz, hogy 2008. után másodszor is csúcsra érjen Melbourne-ben.

Az ezt követő két gémet a már sokadszorra feltámadó skót nyerte, 4:3-nál azonban Djokovics újfent brékelt, majd hozta saját adogatójátékát és megnyerte az Australian Opent.

A britek nincsenek irigylésre méltó helyzetben, Fred Perry 1936-os remeklése (megnyerte a US Opent, illetve Wimledonban egyesben és vegyes párosban is sikeresen szerepelt) óta várnak arra, hogy férfi teniszezőjük Grand Slam-tornát nyerjen.

Eredmény:
Andy Murray (5., brit) – Novak Djokovics (3., szerb) 4:6, 2:6, 3:6

Novak Djokovics (szerb, 3.) útja a fináléig:
1. forduló: Marcel Granollers (spanyol) 6:1, 6:3, 6:1
2. forduló: Ivan Dodig (horvát) 7:5, 6:7 (8-10), 6:0, 6:2
3. forduló: Victor Troicki (szerb, 29.) 6:2-nél Troicki feladta
nyolcaddöntő: Nicolas Almagro (spanyol, 14.) 6:3, 6:4, 6:0
negyeddöntő: Tomas Berdych (cseh, 6.) 6:1, 7:6 (7-5), 6:1
elődöntő: Roger Federer (svájci, 2.) 7:6 (7-3), 7:5, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik