A hirdetések helyett alternatív eszközökkel kampányolnak a politikusok a közösségi médiában – írja a Telex.
A tavalyi politikai hirdetések betiltása óta az egyik ilyen eszköz a Facebook-kamuprofilok létrehozása, amivel (pár száz vagy ezer lájk elhelyezésével) úgy tudják manipulálni a közösségi média algoritmusát, hogy az adott poszt több emberhez jusson el, mint alapból tenné.
Ennek eredményeként lelkes programozók létrehozták a botjelento.com nevű oldalt, amely segít a Facebook felé jelenteni az azonosított kamuprofilokat. Az oldal szerint már több mint 800 hamis felhasználót töröltek az innen kezdeményezett jelentésekkel, ami azt jelenti, hogy a közösségi oldal, még ha lassan is, de fellép a jelenség ellen.
A választási kampány végéhez közeledve a trollprofilok jellemzően fideszes, kevésbé ismertebb és kisebb követőszámmal rendelkező képviselőjelölteket segítenek, így ezeken az oldalakon a szokásosnál több reakciót elérő posztok gyanúsak lehetnek.
A kamuprofilok onnan ismerhetőek fel, hogy
- frissen, tehát 2026-ban regisztráltak,
- nem személyes profilok, hanem oldalak,
- nincsen valódi tartalmuk, fotójuk
- sokszor profilképük sincs,
- nincsenek valós ismerőseik,
- valamint aktivitásuk kimerül a fideszes politikusok követésében és lájkolásában.
Ez a hálózat vagy „trollfarm” egyre csak ontja magából az újabb és újabb kamuprofilokat. A Telex egyetlen fideszes képviselőjelölt posztjainál is több mint 300 új trollfiókot azonosított – a már általuk ismert 2400 mellé. Figyelembe véve, hogy a pártnak 106 egyéni jelöltje van, nem túlzás kijelenteni, hogy a hálózat teljes létszáma sok ezer profilt számlálhat.
