Az okostelefonok ma már mindenki zsebében ott lapulnak, megfelelő önkontroll nélkül pedig könnyen alakulhat ki egészségtelen, túlzott használat. A nagy technológiai cégek ugyanis úgy alkották meg a készülékeket és az ezeken futó alkalmazásokat, hogy rendkívül addiktívak legyenek: értesítések, lájkok és a különböző jutalmazási módszerek segítségével. Így tehát nem érdemes meglepődni, ha a digitális jóllét alkalmazásra rápillantva sokaknak két számjegy jelenik meg a napi képernyőidőnél. Dr. Király Orsolya, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének kutatója a 24.hu-nak adott interjújában elmondta: bár szinte kötőszóként használjuk a közbeszédben manapság a képernyőfüggőség kifejezést, hivatalos orvosi diagnózisként nem tartják számon. Elmondása szerint ennek megértéséhez talán a videójáték-függőség, illetve a szerencsejáték-függőség lehet a legközelebbi addikció, amelyek az Egészségügyi Világszervezet betegségek nemzetközi osztályozásának (BNO) 11. verziója óta már sok országban diagnosztizálható függőségek, Magyarországon azonban még nem – leginkább az elavult informatikai rendszerek miatt.
Tech
Szakértővel néztük meg, hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a képernyőidőt
KARRASTOCK / GETTY IMAGES
KARRASTOCK / GETTY IMAGES
A képernyőfüggőség kifejezés mára teljesen beépült a közbeszédbe annak ellenére is, hogy hivatalos orvosi diagnózisként nem értelmezhető. Dr. Király Orsolya, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének kutatója a 24.hu-nak adott interjújában elmondta, miből fakad a mobiltelefonok túlzott használata, és milyen tünetek jelentkezhetnek, ha a digitális detox mellett döntünk. Cikkünkben azt is bemutatjuk, milyen valóban hasznos módszerekkel védekezhetünk a túlzott mobilhasználat ellen.
Ajánlott videó
- 03:40 Húszcentis római csontpéniszt találtak Hollandiában
- 03:36 Arne Slot: Szerencsések vagyunk, hogy 2-0-ra kaptunk ki
- 22:11 27 milliárdba került volna a csádi misszió egy tavaly novemberi tervezet szerint
- 21:56 Volt titkosszolgálati tiszt: Politikai célokra használták az AH-t, maffiarendszer működött a végrehajtóknál
- 21:40 Nagyon észnél kellett lennie a hajrában, de továbbjutott a szegedi kézilabdacsapat a BL-ben
- 21:32 „Az emberölésnek nincs romantikája” – a magyar true crime-ról beszélgettünk a BŰNtények Podcast alkotójával
- 21:30 Rejtőzködnek a tanúként beidézett győri fideszes politikusok a helyi kukáscég volt ügyvezetőjének büntetőügyében
- 21:11 A nap legfontosabb hírei 2026. április 8-án
- 20:54 Magyar Nagykanizsán: a Tisza a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja
- 20:43 Betolta a buszt a Liverpool, de így is megköszönheti, hogy nem verte ripityára a PSG
- 20:19 Jól bevált helyen tartja az eredményváróját a Fidesz
- 20:10 Majka nem lesz ott Puzsérék Rendszerbontó Nagykoncertjén, visszautasította a felkérést
- 20:00 A selejtező mérkőzések után hét válogatott futballista elszökött
- 19:32 Az Oscsadbank szerint a NAV meghamisította a bizonyítékként közétett videót
- 19:24 Orbán: Az amerikai alelnök látogatása cáfolja az oroszbarátságról szóló ostoba gyanúsítgatásokat
- 17:59 „Csak Orbánt fel ne hozza, mert itt hányom el magam” – jót és rosszat is hallottunk a kormányfőről a borsodi csatatérkörzetben
- 15:45 Magyar Péter: léptesse vissza a Fidesz a csaláson ért két debreceni jelöltjét
- 15:21 Orbán: Úgy tudjuk, hogy nyerésben vagyunk
- 13:50 „Néha a jó szándékú, nyílt zsarolás a legjobb megoldás” – újabb Szijjártó–Lavrov-beszélgetések kerültek nyilvánosságra
- 18:46 Magyar Péter Kaposváron: Talán soha nem néztünk ki ilyen jól
- 14:43 Kiderült: nem az NGM szervezte Nagy Mártonék Fertő tavi útját
- 18:51 Visszalép a képviselőjelöltségtől Z. Kárpát Dániel
- 20:43 Betolta a buszt a Liverpool, de így is megköszönheti, hogy nem verte ripityára a PSG
- 14:09 Ruszin-Szendi Romulusz: Szalay-Bobrovinczky Kristófnak hálás lehet a fiatalság
- 13:19 Még több lenyűgöző fotón a Hold, ahogy még sosem láthatta
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
