Javában zajlik a Google trösztellenes pere, ahol mint korábban már megírtuk, Eddy Cue, az Apple szolgáltatásokért felelős vezető alelnöke is vallomást tett szerdán. A mesterséges intelligencia térnyerésének kontextusában a cupertinói cég képviselője arról beszélt, hogy látszólag legyőzhetetlen vállalatok hirtelen hogyan veszíthetik el jelentőségüket – írja a Verge.
Az embereknek 20-40 év múlva is szükségük lesz fogkrémre. Az viszont könnyen lehet, hogy 10 év múlva már nem lesz szükségük iPhone-ra, bármennyire is őrülten hangzik ez most
– mondta, hozzátéve, hogy az emberek bizalmát ki kell érdemelni, ehhez pedig fejlődni kell. Elmondása szerint a hosszú évek tapasztalata pedig azt mondatja vele, hogy igazi versenyről csak akkor beszélhetünk, ha technológiai változások történnek.
„A legtöbb vállalatnak nagyon nehéz meglépni egy ilyen lépést, amikor új technológia jelenik meg, mert félnek attól, hogy elveszítik az aranytojást tojó tyúkjukat. Általánosságban kijelenthető, hogy ha új technológiák jelennek meg, új cégek alakulnak, a meglévők pedig sokszor nehézségekkel küzdenek” – jelentette ki.
A cupertinói cég vezetője szerint márpedig a Google most ilyen helyzetben van: a mesterséges intelligencia alapú keresőmotorok, mint például az OpenAI és a Perplexity AI szolgáltatásai ugyanis számításaik szerint végül felváltják majd a Google-höz hasonló, hagyományos keresőmotorokat. Persze ezzel már a Google is számol: a Gemini MI-asszisztenssel pedig jelentős kihívót akarnak állítani a ChatGPT-nek.