Tech

Emberi életekbe kerülhet a Mars meghódítása

Chip Somodevilla / Getty Images
Chip Somodevilla / Getty Images
Hatalmas homokviharok, életveszélyes sugárzás és hónapokig tartó bezártság – többek között ezekkel a kihívásokkal kell szembenézniük azoknak az úttörőknek, akik elsőként lépnek a Mars felszínére. Mindez nemrég még a távoli jövő zenéjének tűnt, Donald Trump viszont azt ígéri, hogy a következő négy évben valósággá teszi.

Donald Trump szimbolikus tettre szánta el magát: eltávolította az Ovális Irodából azt a holdkövet, amelyet 1972-ben hoztak a Földre az utolsó asztronauták, akik a Holdon jártak. A minta az elmúlt négy évben az amerikai űrprogram célkitűzéseit jelképezte, állásfoglalás volt az Artemis-program mellett, annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok tartós jelenlétet építsen ki a Holdon.

Trump hivatalba lépésével ez az elhatározás meginogni látszik, az elnök ugyanis a Mars meghódítását tűzte ki céljául, és ez eltérítheti a NASA-t a Hold felé vezető útjáról.

Elon, indítsd a rakétákat, mert még az elnökségem vége előtt el akarjuk érni a Marsot!

mondta Trump még a választási kampány alatt, azóta pedig többször is elhangzott tőle hasonló. Január 20-i beiktatásán már Amerika nyilvánvaló végzetének nevezte az űrutazást, amelynek része az is, hogy egy asztronauta kitűzze a csillagos-sávos lobogót a Marsra.

Kevin Dietsch / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Joe Biden az Ovális Irodában 2024. július 14-én. A mellette lévő polc aljában a holdkő látható.
Anna Moneymaker / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP Donald Trump az Ovális Irodában 2025. február 3-án. A polcról már elvették a holdkövet.

Embert juttatni a vörös bolygóra azonban nem egyszerű feladat, pláne mindössze négy év leforgása alatt, így jogosan merül fel a kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e Trump vágyának elérése. Utánajártunk.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik