Tech

A Google Térkép is átnevezi a Mexikói-öblöt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Donald Trump amerikai elnök már első hivatali napján sem tétlenkedett, egy sor drasztikus intézkedést hozott – többek között kivezette az USA-t a WHO-ból és a párizsi klímaegyezményből. Azt is elrendelte, hogy a Mexikói-öböl nevét változtassák Amerikai-öbölre, Észak-Amerika legnagyobb, Alaszkában található hegyének nevét pedig Denaliról Mount McKinley-re.

A Google a közelmúltban bejelentette, hogy térképszolgáltatásában a rendeletnek megfelelően nevezik át a helyszíneket – írja az Engadget. A frissítést azt követően adják ki, hogy a kormány megújítja a földrajzi nevek információs rendszerét (GNIS), amely az elnevezések szövetségi és nemzeti szabványaként szolgál.

A cég régóta bevett gyakorlata, hogy a névváltozásokat csak azután alkalmazza a Google Térképben, hogy azokat hivatalosan, kormányzati szinten is frissítették. Trump a múlt héten írta alá a vonatkozó rendeleteket, a belügyminisztérium pedig január 24-én jelentette be, hogy a Mexikói-öblöt immár hivatalosan Amerikai-öbölként ismeri el.

Az öböl új neve az amerikai felhasználók számára lesz látható, Mexikóban továbbra is az eredeti elnevezés szerepel majd a víztest felett.

A két országon kívüli felhasználók a régi és az új nevet egyaránt láthatják.

A Google szerint szintén régi gyakorlat, hogy a hivatalos helyi neveket akkor is megjelenítik, ha azok országonként eltérőek. A szabály számos esetben, többek között a Japán-tengernél is tetten érhető, amely a koreai elnevezés után Keleti-tengerként is szerepel a rendszerben.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik