Január 7-én kezdődik a 2025-ös CES, a világ legnagyobb kütyüexpója, ám a Samsung már a hivatalos program kezdete előtt, helyi idő szerint január 5-én este megtartotta az immár hagyományosnak mondható The First Look bemutatóját, ahol idén is a dél-koreai vállalat képernyői kapták a főszerepet.
Nem meglepő módon a hangsúly már itt is a mesterséges intelligencián van, és a tavaly debütált, okostelefonos Galaxy AI után idén megérkezik a kifejezetten okostévékre fejlesztett Vision AI, amely a cég vizuális kijelző üzletágának elnöke és vezetője, SW Yong szerint átalakítja a Samsung tévéit, amelyek ennek hála már nem csupán egyirányú, passzív tartalomfogyasztásra alkalmas eszközök, hanem a felhasználók igényeihez alkalmazkodó, interaktív, intelligens társak.
A technológia elérhető lesz a 2025-ben debütáló Neo QLED, OLED, QLED és The Frame modelleken, és a megszokott képjavító megoldások (AI Upscaling, Auto HDR Remastering, Adaptive Sound Pro) mellett olyan funkciókról hullott le a lepel, mint a Click to Search, amely a Galaxy telefonokon is elérhető Bekarikázással keresés tévés megfelelője. Ezt a funkciót használva a tévé felismeri a képernyőn megjelenő színészt, a helyszínt, ahol az éppen megtekintett filmet vagy sorozatot forgatták, vagy akár a ruhákat, amelyeket a szereplők hordanak. Mindez egyetlen érintéssel aktiválható a napelemes SolarCell távirányítók új AI-gombjának lenyomásával.
Az új televíziókon megjelenik például a Generatív háttérkép lehetőség, amely képes a felhasználó ízléséhez vagy akár egy adott eseményhez (születésnap, lakásavató, szilveszteri buli stb.) passzoló képet készíteni, így a kijelző nemcsak egy hatalmas fekete téglalap lesz a szobában, hanem egy olyan „vászon”, amely mindig az éppen aktuális hangulathoz vagy az alkalomhoz illő képet jelenít meg.
Ide sorolható lehetőség a Live Translate is, amely a nevéhez méltóan képes valós időben lefordítani és feliratozni az éppen megtekintett idegen nyelvű tartalmakat – a támogatott nyelvek száma egyelőre viszont csekély, és a magyar nincs közöttük.
Az új funkciók közé tartozik továbbá az okosotthonos eszközöket is kezelő SmartThings ökoszisztéma fejlődése, ami képes figyelmeztetéseket vagy akár élő videóképet megjeleníteni a tévé képernyőjén, ha szokatlan dolog történik az eszközeink által megfigyelt környezetben – például mozgást érzékel az okoskamera.
A mesterséges intelligenciához nem kapcsolódó, de sokak számára hasznos újdonság lehet, hogy a tévék immár kezelhetők lesznek a Galaxy Watch okosórákról – ami főleg akkor jöhet majd jól, ha éppen nem találjuk a fentebb már említett távirányítót.