Az Apple komoly lemaradásban van mesterséges intelligencia terén a konkurensekhez képest, amin azzal kívánt javítani, hogy nemrégiben több országban is elérhetővé tették az Apple Intelligence bizonyos funkcióit. A BBC szerint azonban az értesítések összegzését szolgáló megoldásuk óriási hibákat vét, ami a médiumok hírnevét és megbízhatóságát is veszélyeztetheti.
A mesterségesintelligencia-alapú összefoglaló funkció a napokban például hamisan azt a látszatot keltette, hogy a BBC News közzétett egy olyan cikket, amely szerint a New Yorkban Brian Thompson életét kioltó Luigi Mangione letartóztatása után lelőtte magát. Ennek természetesen köze sincs a valósághoz, csupán a cupertinói cég félkész megoldásának hibáját bizonyítja. A brit lap ezért bepanaszolta az Apple-t, és a probléma mielőbbi orvoslását kérte a cégtől.
November 21-én a New York Times három különböző témájú cikkét összesítette egy értesítésbe az Apple Intelligence, az izraeli miniszterelnökre vonatkozóan pedig azt állította, hogy „Netanjahut letartóztatták”. Ez megint csak fake news volt, a hír valójában arról szólt, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu ellen.
Az ilyen és ehhez hasonló hibák alapján bizonyára nem olyan meglepő, hogy az Európai Unióban egyelőre nem érhető el az Apple Intelligence, ahogy egyébként Kínában sem. Persze nem az Apple egyetlen cég, amely súlyos hibákkal tett közzé nyilvánosan MI-megoldásokat: a Google AI Overview funkciója például kezdetben kőevésre és ragasztós pizza fogyasztására motiválta a felhasználókat.