Tech

Régóta várt újítást kap a Google Térkép

Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

A Google júliusban bejelentette, hogy a Waze navigációjában tett jelentések feltűnnek majd a Google Térképen is. Ennek finoman szólva itt volt az ideje, tekintettel arra, hogy a vállalat még 2013-ban 1 milliárd dollárért vásárolta meg az izraeli startupot. Habár azóta erről nem sokat lehetett hallani, most úgy tűnik, végre elkezdett feltűnni egyeseknél a lehetőség, írja a BGR.

A bejelentés után a napokban egy Reddit-felhasználó tett közzé egy képet, amelyen azt látni, hogy a Waze-ben jelentett esemény feltűnt a Google Térképen is. A felhasználó rendőri jelenlétre hívta fel az egyik autós a figyelmét. Érdekesség, hogy a Google Térképen nemcsak ez az információ jelent meg, hanem az is, hogy a jelentés a Waze-felhasználóktól származik.

Reddit

A Google Térkép esetében, épp úgy mint a Waze-en, a sofőrök megerősíthetik a rendőrség jelenlétét, ahogy azt is jelezhetik, hogy a jelentés közzététele óta már elmentek a rendfenntartók.

A hírek szerint egyébként a funkció fordítva is működőképes, tehát a Google Térkép eseményjelentéseinek is meg kell jelenniük a Waze-ben. A hvg ugyanakkor hozzáteszi: nemrégiben kiderült, hogy a Google Térkép navigációjából eltűnik egy igen fontos funkció, így nem lehet többé jelenteni, ha traffipaxot lát az autós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik